14.rész

Igazából nem újdonság nekem az emberekben való csalódás, de valahogy, mintha éreztem volna a sors pofonját.  Inkább terelek mert még nekiállok itt bőgni. Ma elmarad a tanítás mert egész nap a buli után takarítunk. Poharakat szedünk össze és hányásokat takarítunk fel... tudjátok az a fajta "még nem halálraítélt de letartóztatott bűnöző" munka. Már csak az hiányzott hogy mindenki narancssárga kezeslábasban virítson. Pumilio kezembe nyomott egy seprűt:
-Nesze gyerek fogd és állj neki takarítani!
Mi lelte azt a kedves öreg törpöt akit tegnap megismertem? Áh mindegy... biztos megvan neki. Nekiálltam takarítani egy hányástócsát és felvettem pár poharat meg sörösdobozt. Közben folyton tünedeztek el az emberek hiszen sokan töltötték be ma a 16-ot ami annyit jelent hogy menniük kell a covenes beavatásukba (lásd: A boszorkányok nem vesznek be mondenkit egy-egy covenbe, ezt próbákkal ki kell érdemelni). Én jövőre megyek. Delián és rajtam kívül csak pár alakkváltó és törpe maradt akik amúgy is lenéztek. Delia nem tudom miért a többiek pedig pusztán azért mert Lune vagyok. Miután végeztünk a takarítással felmentem a szobába. Delia ott ült, sírt és lapozgatta a Chanel magazinját. Levágódtam az ágyra erre ő elindult az ajtó felé. Épp nyomta volna le a kilincset de megszólaltam:
-Legalább áruld el hogy miért cseszel rám hogy kitaláljak valami allibit.
Becsapta az ajtót.
-Honnan veszed hogy rád haragszom? Más bajom nem lehet hmm? Csak te?! Miért gondolod hogy minden körülötted forog?-ordította.
-Folytasd!
-Mi lettél hirtelen?! Pszichiáter? Tudod a szüleimm sokat hordtak pszichológushoz mert azt hitték hülye vagyok aztán a doki mondot föl azért mert nem bírt velem! Te is illyen akarsz lenni he???? Ha igen sok sikert hozzá!
Delia a torkához kapott. Majd egy-két öklendezés kközepette egy nagy hányástócsát lövelt ki magából. Nem akarom részletezni a lényeg az hogy én takarítottam fel utána. Épp ki akartam vinni a felmosót a szobából amikor:
-Kami várj! Nem úgy go...
-Bocs mennem kell mert a végén még összeroppanok idegileg...

13.rész

Besétált. Gesztenyebarna hajával és majdnem fekete szemével nézett rám én pedig rá. Szívem úgy vert mintha meg akarna halni gyomromban pedig a minden szerelmes regényben emlegetett pillangók gyülekeztek. Felém indult. Mindenki megvető tekintettel nézett rá nekem viszont pont ez tetszett benne. Megállt előttem és lekért Delia-tól.
-Nembaj ha elrabolom egy számra?-kérdezte rózsaszín hajú barátnőmtől.
-Dehogy baj!-kacsintott rám.
Vigyorogva mentem a sráccal a parkett szélére majd a DJ egy rocky-s számot tett be. Megfogta a kezeimet és táncolni kezdett velem egy igazi 60-70-es évek beli rocky-t. Delia is talált magának új partnert de nem volt időm velük foglalkozni, túlságosan leragadtam a saját partneremnél.
-És mondd csak! Hogy hívnak?-kérdezte tőlem.
-Kami! És téged?
-Peter!
Egészen a buli végéig táncoltunk hol lassúra hol a legpörgősebb számok egyikére. Aztán észrevettem hogy Delia és a párja akivel szintén így tettek egyszer csak fellopóznak a szobánkba. Utánna akartam menni de Peter nem hagyott. Túlságosan szorosan tartott és őszintén, ha már nem enged, mi értelme lenne? Közelebb húzott magához majd átölelt. Én is így tettem. Gyengéden a nyaka köré fontam a karjaim és úgy táncoltunk Adele-Hello című számára. Úgy az utolsó 1 percnél fülembe súgta:
-Gyere!
-Mégis hova?-húzódtam el tőle,
-Csak gyere!
Kivezetett a buliból fel a lépcsőn egészen a folyosón lévő kanapéig.
-Ugye nem arra készülsz amire gondolok mert akkor én lépek!-jelentettem ki szerintem elég világosan.
-Nem! Láttam hogy nagyon álmos vagy így azt gondoltam keresek itt egy jó helyet neked.
Elpirultam. Hogy lehet valaki ennyire aranyos? Ebben biztos van egy bökkenő! Nem történhet ilyen pont velem! De mégis. Amíg én ezen gondolkoztam Peter nem törte a fejét semmin és közelebb húzott majd ajkait az enyémhez érintette. Édes volt nagyon is. Leültünk a kanapéra de nem akartunk megválni egymástól. Egyre hevesebb érzések tápláltak de tartottam magam ahogy ő is. Vigyázott rám. Megértette amit mondtam.
                    ~*~
Reggel arra ébredtem hogy Peterrel fekszek a kanapén. Senki semmi rosszra nem gondolhat hiszen minden ruhadarab rajtunk volt, kivéve a kalapom. Felültem a fekete bőrön majd Peter is felkelt utánam.
-Peter! El kell menned!
-Miért?
-Majd mindent megmagyarázok de most menj!
-Hát jó.-mondta kicsit értetlenül de nem dühösen. Kivezettem az ajtón majd bementem a Delia-val közös szobánkba. A barátnőm pityergett az ágyán hiányos öltözetben.
-Mi történt?
-HAGYJ MOST KAMI!
-Delia...
Ekkor felvett egy pólót majd kiment és dühösen bevágta az ajtót. Eltűnődtem azon hogy hogy mehet tönkre egy perc alatt minden?

Most nem rész!

Sziasztok!
Szeretném tudatni veletek hogy a blognak mostantól Facebook oldala is van!
Link:
https://www.facebook.com/Luna-707346499399337/
Itt nézhetitek meg az új részeket és itt kérdezhettek a blogról.
További boszorkányos (és főképp Lune-os) napot!

Kami ^^

Halloweeni ajándék 12.rész

-A Tanács említette hogy van itt egy Anlune kishölgy is ööö...- kezdte keresni a nevem a jegyzetei között- Kami no TAMASHI?
Nem! Ejtés mint: Tamasi! Erre ő... TAMASHI. Kedvem lett volna falba verni a fejem de túl messze álltam a faltól így nem tehettem.
-Nos minden esetre jöjjön ide!-folytatta az igazgató.
Elindultam Mr.Pumilio felé a nagy diáksereg pedig utat nyitott előttem. Mikor odaértem megfordultam hogy szemben álljak a tömeggel szememmel pedig azonnal Delia-t kezdtem kutatni. Pumilio megfogta a csuklómat majd mint a bajnokoknak szokás felemelte a kezemet. Egy gond volt csak. 10-20 centivel alacsonyabb termetű emberről beszélünk mint én pedig a magam 165 centijével nem vagyok egy langaléta ember. Hogy a tanár örüljön kinyújtotam  a kezem és mindenki röhögni és tapsolni kezdett mint valami kabaré show-ban.
-Visszamehetsz!-utasította.
-A mágiatörténelem órákat is én veszem át mivel Mr.Fitzpatrick felmondott. Ezentúl bevezetem a lágy hangú száncsengő használatát órák és étkezés előtt. Ezennel minden szülőt szívesen várunk hétvégente délutánonként. Most pedig menjetek órára kivéve Ms.TAMASHIT. Ő jöjjön az irodámba.
Aggódva néztem Deliara aki ugyanolyan aggódó szemekkel nézett vissza rám. Elindultam az igazgatói felé és beléptem az ajtón. A szoba rengeteget változott mióta utoljára láttam. Mindenhol futónövények a falon és a macskatalpas kárpit is skót-kockás lett. Az igazgatói asztal egy katedrán állt és zöld szőnyeg fedte a padlót. A parketta szép mahagóniból volt és volt egy üst is a sarokban.
-Gondolom rájöttél miről szereznénk beszélgetni. A Tanács nem ró neked büntetést a körülményeket elnézve viszont tudnod kell hogy a Luneok száma a világon egyre csökken főképp az Anluneoké így muszály védelmet kiszabnunk rád...
-Már megbocsásson de nekem itt van Nox!-vágtam a szavába.
-Ki az a Nox?
Eldúdoltam egy dallamot amivel Noxot fogom hívni majd az alkaromon ülve megjelent.
-Ő Nox.
-Elég vézna és kicsi jószág...-Nox felkárogott- Minden esetre elrendelek egy sárkányt neked a Tanácsnál. Shandow a neve, egy kezesbárány de jól öl. Még kölyök, hamar megszok téged.
-Nekem nem kell más csak Nox!
-Már mindegy... Esmeralda, a jelenlegi Legfőbb jóváhagyta az engedélyt így mostantól Shandow a tiéd. Noxnak pedig rendeltem egy állványt hogy azon ülhessen és itt maradhasson veled éjjel nappal. Shandow csak akkor jelenik meg ha hívod tehát nem lesz láb alatt. A hívószava az Auxilium.
-Köszönöm.
-Most menj! Pihenned kell! Felmentelek az óráidról hogy tudj aludni. Holnap ünnep tehát még ruhát is varrnod kell.
-Igazából már kitaláltam miben megyek és a sminket is begyakoroltam. A ruhához megvannak a szabásminták és kilakkoztam a kedvenc cipőmet.
-Értem. Ettől függetlenül fáradt vagy szóval menj!
-Maga honnan tudja Mr.Pumilio?
-Csak Mr.Rem Ms.TAMASHI!
-Csak Ms.Tamashi (Tamasi) Mr.Rem.-mosolyodtam el.

                     ~*~

Másnap reggel egy próbababával a ágyam mellett ébredtem. Tudjátok nem az olcsó műanyag fajtával hanem azzal aminek se feje se keze se lába, fa talpa van a testébe pedig úgy szurkálhatod a tűt ahogy jól esik. Most is volt egy beleszúrva. Egy cetlit rögzített a kulcs csont helyén.
"Ms.Tamashi!
Ha jól tudom önt senki nem húzta a Halloweeni ajándékozáson így bátorkodtam megvenni ezt önnek. Tudom hogy ilyenre vágyott egy ideje... Könnyű a gondolataiban olvasni."
Ennek örömére már is dolgozni kezdtem a ruhán hogy minden tökéletes legyen. Egyszerű fehér pólót varrtam egy fekete tulipánszoknyával amihez felvettem a nagyi régi kötött vállkendőjét és egy kalapot ami alá betűrtem a hajam és csak két tincset hagytam meg elöl. A sminkemet fehetére és lilára csináltam és egy erős lila rúzzsal koronáztam. Felhúztam egy sötétszürke combzoknit és a kedvenc japán lakkcipőmet majd lementem az ebédlőbe ami azóta bálteremnek lett kialakítva. Papírlámpások mindenütt és gyertyák világították meg a sötétet. Úgy tudom ez az egész környék egyetlen Halloweeni bulija így emberektől kezdve a démonokig minden fajta lényt várunk. Megkerestem Delia-t és vele buliztam a parketten. Egyszer csak odapillantottam az ajtóra hogy ki jött. Gyönyör járta át a testemet. Ő jött be...

11.rész

Már indítottam a pengét de pont a gyomrom előtt lebénult a kezem. Nem tudtam mozgatni. Joseph... Csakis ő tehette. Akadozva ugyan a hátán tátongó sebtől ,amit Nox hagyott ajándékul neki, de felállt és tovább harcolt. Vagyis pontosabban sétált felém én pedig addigra teljesen lebénultam. Kivette a kezemből a kaszát de tudta hogy nem ölhet meg hisz akkor ő is meghal.
-Mi a gond Joseph?! Talán csak nem tehetetlenek vagyunk kissé?!
-Fogd be ribanc gondolkozom!-mondta enyhe akcentussal a hangjában.
-És mégis min gondolkozol? Hogy hogyan ölj meg? Tudod az nem fog menni! Meghalsz mielőtt végeznél velem szivi!
Kijátszottam! Ellen kell állnom ennek a bűbájnak. Az ónix segít. "Gondolj az ónixra! Érezd hogy hatása átjárja a tested! Érezd hogy az ereidben megfagyott vér felmelegszik majd egyre forróbb lesz!" szólt egy hang.
-Érzem!- mondtam ki hangosan.
Megmozdítottam az alkarom. A bénulás mint az üveg, úgy tört darabokra. Joseph hátrálni kezdett. Elindultam felé. Egyre csak lépett hátra majd testével védte az igazgatónőt. Aztán értetlenség ült az arcára.
-Tudod mit? Kössünk alkut! Itt van Marieann... Ő kell neked nem? Akkor odaadom ha cserébe meghagyod az életem!
-Bolond! Így is és úgy is megkapom Marguitte-t! Ha megöllek az enyém lesz, és ha nem öllek akkor is! De mivel nem kell szolga, Nox is pont elég nekem, nem tehetek mást.
Josephnek alig volt ideje gondolkodni mert miután kimondtam a szavakat már a kezembe röpítettem a kaszámat és gyomorszájon döftem magam. Furcsamód csiklandós érzés volt. Kihúztam a kasza pengéjét amin fekete vér csörgedezett. Nem az enyém, Joseph-é. Az én testemből nem folyt vér. Joseph utolsó életjelei hangoztak el. Hörgés, némi ordítás.
-Joseph! Mi történik? Joseph! Joseph!- sikította az igazgatónő.
-Tudja... Joseph nem fog válaszolni többé... Vagy mégis? Gondolom az ön elve az hogyha úgyis a pokolra kerülünk csináljuk jól, na már most... Szeretném hogy az ön és Joseph között létrejött hűtlen szerelem örökké tartson éppen ezért...- miközben beszéltem egyre közelebb mentem Marguitte-hez majd a fülébe súgtam- Meghal!
Lelöktem a nőt és a "szerelme" vérétől mocskos kaszát Marieann B. Marguitte testébe szúrtam.
-Milyen szomorú halál...- mondtam enyhe szarkazmussal a hangomban.
- Nox!-intettem a hollónak hogy telepedjen le az alkaromon.
A kaszám eltűnt a csata után. Majd újra megjelenik ha szükség lesz rá. Felmentem a felső emeletre. Mintha mi se történt volna úgy folytak az események. A lenti palórol eltűnt a vér így már csak Nox bizonyította hogy valami történt. Benyitottam a 707a szobába ahol Delia úgy várt mint a messiást. Az addig az ajtó előtt kuporgó lány most felpattant és a nyakamba ugrott.
-Úr isten! Mi történt? Rendben vagy?-hadarta.
-Ezt én is kérdezhetném tőlled. Tudod öt napig voltál kómában! Azóta annyi mindenről lemaradtál!
-Például?
Megszólalt az órákat jelző kis száncsengő. Most nem egy órát jelzett mert szaggatottan szólt. Mindenki lecsődült az alsó szintre ahol egy tömzsi kövér szemüveges alak állt. Feje tetején már nem volt haj a körülötte lévő területen viszont annál inkább. Szemüvege lóhere alakú volt és stabilan csücsült gazdája hatalmas orrán.
-Üdv diákok! Azt kell mondjam Mrs. Marguitte nyugállományba vonult így én veszem át az irányítást itt a Moon akadémiában. A nevem Remus el Pumilio. És félig törpe vagyok.

10.rész

Gyorsan előkaptam  a kaszámat ami seperc alatt a kétszeresére nőtt.Kényelmes, stabil pózba álltam várva hogy a tündérgárda majd nekem jön, de meg sem moccantak. Nem kezdtem el futni feléjük... Az statisztikailag a biztos halálhoz vezetne. Ők csak állnak. Az egyik tündér Mrs.Margutte-hez fordul és bomló kezével eltakarva száját az igazgatónő fülébe súgott valamit.
-NEM!!!-ordított fel hisztérikusan.
Muszáj megölnöm! De Joseph-et nem fogom tudni elpusztítani! A Tanácsnak kell! Az igazgatónő előre sétál körülbelül közém és a serege közé.
-Nem fogunk bántani gyermekem! Hisz oly sokra vihetnéd ha a tanítványom lennél! Megtanulnád az összes tiltott mágiát és a leghatásosabb öléstípusokat, ezenfelül pedig nekem adnád a véred ami segítene abban hogy én legyek  a Legfőbb! Ha pedig nem... Akkor kicsit megölünk. Nyugi! Gyors lesz és a barátnőd mellé temetünk majd.-vigyorodott el.
-Remélem tudja kivel áll szemben!
-Egy taknyos kis Anlune-nal mi mással?
-Corvus corvum nigrum so! Penna umbra calorem firgus! Sorror vocans servire, tueri. Si quaeras exterminari!-mondtam közben jobb kezem bal vállamra tettem, bal kezem pedig jobb vállamra. Szemem becsuktam és hirtelen kinyitottam. Bal karomon egy ónixholdas karperec jelent meg. A Szövetség jele egy állattal, egy állattal aki követ holtig és azon túl. Heves károgás hallatszott. A halál madarának gyönyörű éneke. Egy holló repült be az ajtón és megcélozta az igazgatónő szemeit. Pár pillanat múlva karmában hozta nekem a fehér golyókat. Mrs.Marguitte-nak alig volt ideje sikítani is. Ez a kék szemű holló ereje.
-Mit tettél Marieann-nel? Ezért megfizetsz!- hősködött Joseph.
Felém futott de a tündérek még mindig nem mozdultak. Mire a komornyik ideért én már magam elé tartottam a kaszámat és suhintottam. Eközben a hollóm megette Marguitte szemeit és szapora károgásba kezdett. Nem beszélt mégis értem mit akart mondani. Vágjam még Josephet majd a fekete vért csorgassam az ónixholdra, azt is vágam meg majd egy-egy cseppet folyassak a számba és a szemembe aztán szúrjam hasba magam. Mindenesetre megpróbálom. Őrültségnek hangzik, de mit tanul az ember a mesékből ha nem azt hogy a legnagyobb őrültség néha lehetséges. Suhintottam a kaszával de Joseph kikerülte és tovább futott felém. Alulra céloztam a vádlija felé de még mindig semmi. A kasza nyelét magam elé nyújtottam hogy Joseph kardja ne találjon el de amíg én pancserkedtem addig a hollóm ,akit időközben Noxnak neveztem el, a hátába mélyesztette csőrét. A fekete csőrből fekete folyadék csöpög. Feltartottam a bal kezem hogy Nox röptében rá tudja csöppenteni a folyadékot a holdra. Nem haboztam sokat, megkarcoltam a kaszával a medált majd szemembe és számba egymás után egy-egy cseppet folyattam. Magam felé tartottam a kaszát.
-Most vagy soha...

9.rész

-Ma azt vesszük át hogy hogy alakultak ki a boszorkányok, az élő voodoo babák és például a démonok.
 Miközben Joseph sorolta ezeket erősen megnyomta a Démonok szót. Mintha jelezni akarna. de képtelenség hogy segítene... Ki kell derítenem hogy mit tervez!

 ~óra után~

 Delia még mindig alszik. A folyosó feltakarítása vár rám most. Kezdem a bal oldali résztől. A takarítónő tök kedves volt, egy olyan seprű/felmosót adott aminek egy nyele van de középtájt kettéválik és jobb oldalon partvisban bal oldalon pedig felmosóban végződik.egész könnyű vele a dolgom mert miután felsöpörtem egyből fel is moshattam. Egy-két óra múlva végeztem is az egésszel aztán kidőltem az ágyon. El akartam aludni de az igazgatónő hangját hallottam:
-Kami! Kami! Kelj fel! El kell jönnöd a Ravens street-re és a saroknál állj meg! Ott találkozunk!
Körülnéztem de senkit nem láttam. Minden esetre csomagolni kezdtem. Ónixtőr és az elmaradhatatlan kaszám amit most lekicsinyítettem hogy beleférjen a táskába. A Ravens street tele van leomlott házakkal és kivert ablakokat amiket mellesleg nagyon szeretek. Egy kihalt régi parkocska is van... pont a sarkon. Ahogy a hang mondta megálltam ott és várni kezdtem. Senki. Egy lélek se. Háromnegyed óra után visszamentem a Moon akadémiába ahol már az igazgatónő állt kezetfogva Joseph-fel.
-Áh Kamiko! Had mutassam be Joseph Fitzpatrickot aki a Mágiatörténelem órádat fogja tartani.
 -Igen. Volt szerencsénk megismerni egymást!-mondtam. még nem árulom el neki hogy majdnem sikerült megölnöm a kis csatlósát... ráér az mikor beszéltem vele a könyvről- Ms. Marguitte! Beszélhetnénk négy szem közt?
-Persze! Joseph!-bólintott a "tanár" felé de mikor az megfordult láttam hogy az igazgatónő valamit a fülébe súg.-Nos?
 -Tudom hogy ön tüntette el a könyvből a Lune-okról szóló részt! Varázslattal nem mással! Ezért utazott San-Franciskóba ahol a Tanács van és ezért fogadta fel Joseph-et mint inast! Összeállt a kép csak az ön szájából szeretném hallani.
-Hát rájöttél.
-De miért tette?
-Érted! Joseph a segítőd lett volna amíg meg nem "ölted".
 -És miért hazudott nekem arról hogy mi is?
 -Miért? Hazudott?
 -Igen! Ő nem ember!
 -És nem varázsoltam ki semmit a könyvedből! Nézd csak meg!-terelte a szót Marguitte. Elővettem a könyvet a táskámból és kinyitottam a Lune című fejezetnél. Ám észrevettem hogy eddig mindig a Démonok című fejezet volt előtte ami előtt pedig a Tündérek, de most csak a tündéres fejezetet látom.
 -A "Démonok" című fejezet eltűnt!-ám mikor felnéztem már itt volt Joseph egy kész tündérgárdával és az igazgatónővel felfegyverkezve. -Meglepetés!

8.fejezet

Még mindig elég fura hogy van egy Joseph nevű komornyikom. Delia kiütve az igazgatónő pedig valahol San Franciskó környékén. Nem látszik rajtam de ha tehetem már rég öngyilkos hajlamokat hajtok végre. -Baj van Kami-sama? Hát mégis látszik... -Nincs. Most mit tegyek? Nulla magánélet. -Joseph!-szólítottam meg az eddig nekem háttal lévő inast. Kezembe vettem az én "metafórámat" (lásd Csillagainkban a hiba c. film) ami egy borotvapenge majd suhintottam egyet Joseph nyakán. Így a kötődés amit valószínűleg az igazgatónő intézett el megszakadt. A pengét megtisztítva elteszem és eltakarítom a hullát a vért pedig vécépapírral és egy kis vízzel felmosom. Hajnali 3-kor még senki nincs ébren így viszonylag könnyű a dolgom. Az első óra 7:45-kor kezdődik. Ha kihagyom a reggelit majdnem 4 órám lesz alvásra. Most másra sem vágyok jobban. Rohanok a szobámba mintha mi se történt volna. ~*~ Felkelek majd ránézek az órára. 9:35... -MIASZENTJÓISTEN?-fakadt ki belbelőllem a költői kérdés de nem vártam sokat. Kikaptam a szekrényből egy bézs színű inget és egy skót-kockás tipikus "diáklány" szoknyát. Felhúztam egy barna combzoknit és a kedvenc japán, lakkos cipőmet majd egy kendőt kötöttem a nyakamba. A hajamat összefogtam úgy hogy a tincseim elöl kimaradjanak és felkaptam a szemüvegem meg a Törikönyvem. Kíváncsi vagyok vajon kirúgták-e azt a vén perverz tanárt. Futottam a lépcsőn és benyitottam az óra közepébe. A tábla előtt nem Mr.Getchill állt hanem... -Joseph?!-ordítottam fel. -Önnek Mr.Fitzpatrick hölgyem! Az osztály nagy szemekkel nézett rám én pedig úgy mintha mi se történt volna, leültem a helyemre. Hogy lehet hogy Joseph itt van? Ha tényleg ember volt... Most biztos hogy a föld alatt van. De akkor ki ez az alak?

7.fejezet

-Nos Kamiko. Amit tettél az minden határt... -Még azt sem tudja mi történt!-förmedtem rá. -Megölted a gondnokot! EZ történt! Nem hiszem hogy bármi magyarázat lenne erre a gyerekes "ő kezdte"-n kívül!- az igazgatónő meglehet már 50 éves is, de úgy beszél mint egy tinédzser. -Nem kezelne úgy mint egy felnőttet? Fogadjunk az anyámtól megkérdezte volna hogy hogy és mint tette az egészet illetve azt is hogy mi okból!-ordítottam a szemébe. -Ám legyen. De nem azért mert egyet értek azzal hogy boszorkányilag felnőtt lettél, hanem azért mert kiteljesedett az Anlune erőd és így intézményünk egyik legnagyobb rangú teremtménye lettél. Nem értettem az egészet. -Honnan tud maga erről? -A szemed élénkebb kék volt a jelentkezési lapodon annál az árnyalatnál mikor idejöttél. Tudtam hogy jól döntöttem mikor elfogadtam a jelentkezést illetve a hét folyamán egyre világosabb árnyalatokba burkolódzott a szemed és most pedig teljesen fehér. -Értem. -Na de most ha így kikönyörögted mondhatnád a sztorit. -Szóval... Kezdtem bele, majd miután elmondtam Miss Marguitte bólintott egyet. -Értem... Kutakodni kezdett az iratai között. Ezt nem hagyhattam annyiban. -Ennyi? "Értem"? Csak ennyi? -Hát... mivel Gordon már meghalt, ki nem rúghatom. A te jutalmad az lesz hogy nem teszek jelentést a Tanácsnál hogy quaranténba zárjanak illetve a büntetésed az egész felső folyosó felsöprése egy héten keresztül. -Mind a 30 métert?-guvadtak a szemeim. -Mind a 30 métert. -Rendben.-egyeztem bele végül mert más témára akartam terelni a szót.- Delia hogy van? -Nos a barátnődnek zúzódott a bordája illetve itt-ott be kell varrni néhány sebet. Egy ideig nem fog magához térni. -Mennyi ideig? -Úgy a büntetésed leteltéig. Most viszont dolgom lenne a papírjaiddal szóval... iszkiri! elsöprögetett a kezével én pedig felálltam a székről és elindultam kifelé az ajtón. "Kihez fogok menni? Nincs Delia. De mindegy is. Nem kell több barát! De a könyvtárba sem megyek többet." gondoltam ám akkor vettem észre hogy a könyv még a kezemben van. Futni kezdtem felfelé a lépcsőn egyenesen a szobámig. Levágódtam az ágyra és újra megnéztem a könyvet. Az az egy fejezet ami érdekelt eltűnt. És mikor ezt észrevettem lépett be Mrs. Marguitte az ajtó. Ez célzás volt az univerzumtól? Vagy a Holdtól? Felpattantam az ágyról és futni kezdtem az igazgatónő irodája felé. Közben szembetalálkoztam egy öltönyös emberrel (mellesleg az öltöny úgy állt rajta mint egy pingvinen). Kopasz fejét jól kiemelte az orra alatt megbújt tömött bajusz. Ázsiai származású lehetett barna, szinte már fekete, mandulavágású szemekkel és enyhén sárgás bőrrel. A kora úgy 70 év körül lehetett. -Jó napot hölgyem segíthetek?-kérdezi majd előre hajol kezét pedig felém nyújtja. Fehér kesztyű ékesíti kezét pedig még csak tél sincs. -Igen. Az igazgatónőt keresem...-még be se fejeztem a mondandómat de már válaszolt is. -Az igazgatónő elutazott Salemből (OLVASÓKNAK! a Lune akadémia Salemben található!) San Franciskóba. A pontos okot nem tudom de azt mondta fontos. -Értem. Maga kicsoda? -Joseph. Az ön lakája vagyok. Ember. Az igazgatónő bízott meg hogy ön mellett legyek bármikor. De mivel ember vagyok nem érintkezhetek a nálam nagyobb rangú teremtményekkel így főképp nem önnel kisasszony! Soha, semmilyen körülmény közt. Ha ezt megteszem, ha akár egy ujjam az ujjához érintem, az életemnek azonnal vége és a pokol és a menny között fogok zuhanni az örök mélységben. -Nekem? Lakáj? Na ne röhögtessen! Nekem úgyis meg kell keresnem az igazgatónőt! Ellopott valamit ami az iskola és az ÉN tulajdonom. Vissza kell adnia. Kb MOST! Elindultam a kijárat felé de Joseph kesztyűs keze megragadta a csuklóm. -Nem mehet asszonyom! -Miért nem? Maga nem kötelezhet arra hogy ne menjek ki innen!-elrántottam a kezem majd futni kezdtem az ajtó felé. A kilincs égetett és miután elengedtem eszméletlenül fájt a fejem, a hasam és a lábam is úgy viselkedett mintha tegnap 2000 kört futottam volna egy focipályán. Elszívja az energiámat amint hozzáérek. Nagyon jó... Fantasztikusan örülök neki... -Ugye megmondtam? -Magának meg se kellett volna szólalnia Joseph. -Sajnálom asszonyom! -És ha igaz amit mondasz... mert feltételezem hogy igaz, akkor légyszi ne hívj "asszonyomnak"! Az olyan öreges! Lehetnék simán Kami-sama vagy Yüi-sei? -Persze, Kami-sama.

6.rész

A tündér perverz mosolyt villantott. -Kezdjük.-mondta. Felém kezdett szaladni de kitértem az útból a Kaszával egyensúlyozva. -Csak ennyit tudsz?!-kezdtem provokálni. -Várj csak! Visszafordultam oda ahol előbb állt de nem sok időm volt gondolkodni. Egy hatalmas tüskés golyó jött nekem a maga 3 tonnájával aminek a láncát a tündér tartotta. Amíg én a fegyveremmel pepecseltem ő is megidézett egy fegyvert. A golyó első tüskéje a két szemöldököm közé csapott a többi pedig köré. Nagyon fájt, de köztudott hogy a boszorkányokat csak máglyán lehet elégetni és ennek a szertartását is csak a boszorkányok ismerik. Őrülten fájt a fejem. A szemöldököm közé kaptam mert ott a legmélyebb a seb. A kezem csupa vér lett. Orromnál kettéválasztva folyt le a vér illetve a két szemem alatti lukból is patakzott a vörös folyadék. Majdnem elájultam de próbáltam tartani magam. suhintottam egyet a kaszával a tündér felé de könnyen kitért előle és már majdnem tehetetlen voltam. Kezében még mindig ott volt Delia, a könyv és a golyó lánca aminek tüskéin már az én vérem folyt. -Mi a baj? Eltalált a labdám? Ígérem most pontosabban célzok!-mondta gúnyosan majd suhintott még egyet. Cseppnyi erőmmel kitettem a karomat magam elé védekezően és hatalmas fény kíséretébe erőre kaptam a tündér pedig már a földön feküdt és gyomrában a golyóval próbált felállni. Odarohantam hogy megnézzem halott-e. Úgy az egy méteres körzetében álltam de sápadt arca és felfordult szeme azt üzente halott. Kikaptam a kezéből a könyvet és Delia kezét átvetettem a vállamon és úgy próbáltam a könyvhalom tetején menni. Öt perc próbálkozás után arra jutottam hogy többet érek ha felpofozom a barátnőmet mint hogy egy örökkévalóságig próbáljam kikísérni a könyvtárból. -Delia! Ébresztő! Ébredj már fel! Miért kussolsz ilyen sokáig hmmm? Kelj fel! Most! Nem hallod?! MOST!-pofoztam minden egyes szótagnál de Delia füle botját sem mozdította. Az óriási hangzavar ellenére csak most értek ide Mrs.Marguitte-ék. -Mit csinálnak maguk?-kérdezi. Felállok a könyvkupacon és odasétálok a kaszával a tündér holttestéhez. Minden erőmmel és dühömmel belevágom a testébe a pengét majd megfordulok. -Semmit. -Jézusom! Az ott Gordon? A gondnok?-kérdezi Mrs.Marguitte. "Miafasz? Kicseszett kuva élet!" -Miért alkalmaznak itt egy tündért amikor jól tudják hogy Lune-ok is járnak ide iskolába? Köztük én is, és ez a próbálkozás egy tündérgondnokkal majdnem az életembe került! Nézzék-mutattam a sebeimre a fejemen ami valószínűleg meggyógyult a retinaégető fénytől. -Milyen tündér? Itt nincs is tündér! Te pedig nagyon nagy bajban vagy kisasszony! Az irodámba! MOST! Én addig felhívom a Pythospitalt (boszorkánykórházat). Elindultam az iroda felé a könyvvel a kezemben. Beléptem a sötét mahagóniajtón és leültem egy vörös bársonnyal borított macskalábas kanapéra. Öt percet vártam de az igazgatónő nem jött be az ajtón. Olvasgatni kezdtem a könyvet. Unalmas volt az eleje így egyből a tartalomjegyzékhez lapoztam ahol felkerestem a nekem tetsző fejezetet a Lune-ok különlegességéről, gyenge pontjairól és a bővebb magyarázatukról. Sehol nem találtam azt a fejezetet a könyvben pedig háromszor is átlapoztam. A 600. oldal után a 700. következett a többi pedig eltűnt. Miért? Tépésnek nyoma sincs pedig máshogy nem lehet eltüntetni lapot egy könyvből hacsak nem... varázslat. Mrs.Marguitte belép az ajtón én pedig becsukom a könyvet és szembe ülök vele.

5.rész

Delia-val egy pentagrammát rajzoltunk a padlóra és mindegyik csücskébe egy-egy gyertyát tettünk. Középen törökülésbe ültünk úgy hogy szembe legyünk egymással. Ezután mondogatni kezdtük: -Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror!-kántáltuk egyszerre-Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Mikor az utolsó szavakat kimondtuk a hátam mögött pirosan világító lábnyomok kezdtek megjelenni. Delia-val felálltunk és lábujjhegyen menni kezdtünk a nyomok irányába. Le az emeletről egészen a könyvtárig. Már a küszöbön nagyot dobbant a szívem. -Szeretnéd hogy visszamenjünk?-kérdezte Delia. -Nem! Meg akarom találni a könyvet! Pont miután ezeket a szavakat kimondtam elkezdett fájni a fejem. Alig bírtam talpon maradni de végül sikerült átlépni a küszöböt. A nyomok a tiltott rész felé vezettek. Futottunk. A 40.sor kezdeténél megálltunk és ujjamat a kör közepére tettem. Óriási nagy vakító fény tört fel, pont mint a múltkor. -A retinám!-kiáltott fel Delia. -Ne rinyálj csak gyere! Berohantam a részlegbe és mentem a lábnyomok után. Először azt hittem ugyan ott találom meg ahonnan a délelőtt folyamán előszedtem ám valahol a H és K között végetértek a nyomok. Egy könyv hiányzott. Egy elég vaskos példány. Keresztülnéztem a lukon ám kinyúlt egy kéz én pedig őrületes sikításba kezdtem. Hallottam Delia futó lépteit de nem voltak elég gyorsak hogy ideérjen időben. Elővettem egy hatalmas könyvet a szemközti polcról és rácsaptam vele a kézre ami magától leesett. Ez egy tündér! Nem tehetek mást! Varázsolnom kell! De amíg ezen gondolkoztam a könyvespolc dőlni kezdett. -Tueri sorror tua!-kiáltottam a pajzs varázsigét kezemet fejem fölé emelve. A könyvek és a polc darabjai mind az egy méteres körzetemben landoltak. Nekem nem lett bajom de... -Delia!-kiáltottam. Futni kezdtem,de így felfedtem a tündér előtt hogy életben vagyok és az utánam szaladt. Lábammal nem győztem rugdalni a könyveket hogy akár csak egy kezet is találjak ami ép. Sehol semmi. Hátam mögött már a tündért sem látom. Megint futásnak eredtem hogy újra keresni kezdjem Delia-t. A hátam mögött megszólal egy rekedt hang: -Mivan? Nem tudod hogy hol van? Fordulj 180 fokot balra! Engedelmeskedtem a hangnak és megláttam azt a tündért aki leütött és akit kómába esésemkor láttam de most kicsit más volt, a egyik kezében egy sárgás lapú öreg barna könyv állt, másik kerében erősen Delia-t tartotta. Számat tátva nem tudtam mit mondani. -Mit akarsz? Nálad van a könyv... Ami ugyan nem tudom minek kell neked, és nálad van a barátnőm. Mit akarsz még?! -Téged! A véred! A könnyed! -Tessék! Itt vagyok! -Te ennyire hülyének nézel? -Nem vicceltem. Hazudtam. A tervem az hogy megkötöm a szerződést egy fegyverrel. Az egyik könyvből kitéptem egy papírfecnit és megvágtam vele az ujjam, mindezt a hátam mögött. Suttogni kezdtem: -Contrahit vobiscum telo! Eligere! -Mit csinálsz?-kérdezi ingerülten a tündér, ám mikor kimondta a kérdést már megfogalmazódott benne a válasz. Egy kétoldalú egy és fél méteres kasza termedt a kezemben. A fejem őrülten fájni kezdett de koncentrálnom kellett. -Kezdődjék hát a játék!-feleltem.

4.rész

-Nem érdekel a hülye könyv! Csak gyere már!
-Nem! Nekem kell az a könyv! Nem megyek el nélküle! Gerald Gadner amúgy is a kedvenc emberi íróm. Ez pedig egy elveszett könyv tőle!
-De...
-Nem! Muszáj megtalálnom!
Delia nem erőszakoskodott tovább hanem inkább segített keresni. Két órát kerestük és tényleg mindenhol! Aztán én is úgy voltam vele hogy: "oké! kicseszettül érdekel hogy mi a szar van abban a könyvben ami egy tündért is érdekel de nem ér annyit hogy aztán büntetést kapjak mert már így is két órámról lógtam el". Kimentünk a könyvtárból, de pechünkre összetalálkoztunk Mrs.Marguitte-tal.
-Szép napot hölgyek! Hallottam két tanárutól hogy nem jelentek meg az órán. Mégis miért történt ez?
-Nos tudja igazgatónő...-kezdte mondatát Delia.
-Az történt hogy...-Magyarázkodtam én is.
-Tudja az történt hogy tanultunk órára és jött egy fekete csuklyás alak aki leütötte Kamit de nézze semmi baja-itt megállt a hadarással Delia majd megforgatta a fejemet.
-Aztán negyed óráig kómában voltam majd amit ki akartam venni könyvet eltűnt.-fejeztem be a hadarást.
-Értem. Ez esetben nem értesítjük a szüleiteket rossz magaviseletről ám a büntetés jár! Egy óra órák utáni bennmaradás.
Úgy gondoltam nem jó ötlet "jaaaj"-ozni meg "nemááár"-ozni mivel így is fel lettek volna hívva anyuék és ezt elengedte az igazgatónő szóvaaal...ja. Elindultunk a lépcsőn fölfelé a szobánkhoz Delia-val. Csak a tankönyvekért mentünk mivel következett a bájitaltanóra. Mrs.Rubens nagyon kedves pufók boszorkánynak tűnt amíg elő nem vette a vonalzóját és nem ütött rá a kezemre egy hatalmasat vele. Úgy voltam vele hogy egyszer belefér, és ha nem rontom el többet a bájitalt akkor nem kapok még egy "ütőst" ahogy Mrs.Rubens hívja. Óra után vissza mentem a szobába ezúttal Delia nélkül és bújni kezdtem a Tiltott varázslatok órán használandó könyvet majd elkezdtem benne keresni... hát... a kereső bűbájt. Akármennyire is fáj... meg akarom találni a könyvet!
-Itt van!-mondtam.
-Mi van itt?-kérdezte az időközben beért Delia.
-Ööööö... Semmi!-becsuktam a könyvet otthagyva az ujjamat ahol a bűbáj volt.
-Az a Tiltott varázslatok könyv? Mit kerestél benne?
-Öööö...
-Jaj már Kami! Olyan átlátszó! A keresésbűbájt keresed hogy megtaláld Gerald Gardner elveszett könyvét.
-Ennyire pocsék vagyok hazugságból?
-Háromcsillagos egyes.
-Figyelj! Megtaláltam a bűbájt oké?! Amúgy meg te is kellesz hozzá. Látod? "Két boszorkány egymással szembe ül és kezüket megfogva kántálni kezdik: Inspice et fac quod desiderat anima mea soror!" Látod? Gyere! Végezzük el ma éjfélkor!
-Miért pont éjfélkor?
-Mert akkor kell! Nézd! "Fogyóhold éj közepén".
-Felőlem...-mondta fáradtan.
A nap végén selyem pizsamába bújva megkezdtük a szertartást.

3.rész

-Aztán bejött az igazgató és elvitte Mr.Getchill-t az irodájába.
-Biztos kirúgja!-nyugtatgatott Delia.
-De aztán mondta hogy "Te kis Anlune... visszakapod ezt még!" mire célzott ezzel? Én nem vagyok Anlune!
-Nyugi! Mrs. Marguitte biztos ad rá magyarázatot ha megkérdezzük őt vacsoránál. Akkor van a legjobb kedve.
-Amikor vacsora van?
-Nem! Amikor eszik.
-Megbeszéltük.-mondtam.
-Ééééés most! Tereljük el a gondolataidat!
-Menjünk le a könyvtárba!
-Minek?
-Utána akarok nézni az Anlune-oknak!-mondtam. Nem voltam benne biztos hogy a legjobb ötlet hisz inkább az épület felkutatásával kéne eltöltenem maroknyi időmet ám akkor lehet hogy belefutok a dühös és bosszút forraló Mr.Getchillbe amit minden szándékomban áll elkerülni. Delia nem szólt semmit csak levezetett a föld alatti szintre ahol egy vasrácsos ajtóval találtam szembe magam. Delia lenyomta a nyikorgó vaskilincset és kinyitotta az ajtót ami olyan hangot adott ki mintha egy bálna és egy oroszlán keresztezéséből létrejött macska szülne.
-Hmmm... thecik amit hallok!-mondtam Delia-nak.
-Szokd meg! Ha sokat kutakodsz elég gyakran hallod majd.
Beléptünk az ajtón és vagy 30-40 fapolcot láttam egymás háta mögött ami biztos nem 10 méteresek voltak hanem 20. Mindegyik polc tele régi poros dohos könyvvel amik csak arra vártak hogy elolvassam őket.
-Üdv a Moon akadémia könyvtárában!-mondta Delia- Azt mondom neked siess! A Lune-okról szóló rész az elzárt, 40. polcsornál van valahol a 10. méternél. Mi a védőköved?
-Holdkő. Miért?
-Az jó lesz! én nem mehetek veled mert az én kövem ametyst de ha eljutsz a 40. sorhoz akkor lesz egy négyzet belevésve egy körrel. tedd a kör közepére a holdkövet és tartsd ott amíg ki nem nyílik az ajtó.
-Rendben.
Futni kezdtem először csak az ajtón befelé majd megnéztem a polcra írt számot: 20. Mellette jobbra 19 és 18. Balra kezdtem futni de úgy tűnt a sornak soha nem lesz vége. Ám akkor
-Ez a... 39. polc. Már nincs messze!
Ám a sor hosszabbnak bizonyult mint gondoltam de 10 perc futás után megtaláltam a 40-es sort. Ahogy Delia mondta  ott volt egy négyzet menne egy körrel. Mögötte a sor indaszerű vasrácson túl volt amin nem volt zár. A nyakamhoz kaptam hogy levegyem a kövem, de rájöttem hogy a szobámban hagytam. Amúgy sem hordom sokat mivel reggel elfelejtem felvenni de... pont ma???? Pont ma kellett fent hagynom? Na mindegy... megpróbálom, hátha a kő helyett az ujjam is megteszi. a kör közepére tettem az ujjamat és nagy ragyogás következtében eltűnt a rács. A lépteim közel egy méteresek így futás közben számoltam. A tizediknél láttam egy táblát: L. De logikusan gondolkodva ABC sorrendben voltak a könyvek az U pedig a végén volt. Gyorsan kellett átfutnom a címeket mivel nem maradt sok időm és lépteket is hallottam.
-Lu...lu...lun...lune!!! "Többet a Lune-okról és azok alfajairól"!-olvastam fel a címet. egy vaskos barna könyv volt lapjai pedig már hullámosak voltak ami azt jelenti hogy egyszer elázott a könyv. Megnéztem az íróját: Gerald Gardner a boszorkányság egyetlen befogadott emberi tagja. De ő az embereknek csak azokat a könyveit adhatta ki amelyiket az akkori boszorkányok megengedtek neki. Ez biztos az elveszett feljegyzéseiből készült. Már egyre közelebbről hallottam a lépteket amik biztosan nem Delia-tól származtak fogtam a könyvet és futottam ahogy csak tudtam ám már közel az ajtóhoz egy csuklyás alakkal találkoztam. Az arcát nem láttam de leütött és nyomban elájultam. Álmomban ő is ott volt. Én olyan 4-5 éves lehettem.
-Gyere kicsi Anlune! Hoztam cukorkát!-mondta.
-Nem kell a te hülye cukorkád te szaros tündér!- leköptem és mikor arcát kezdte törölgetni leesett a csuklyája. A tündéreknek omladozó testük van és ezálltal kevés varázserejük. Sok tündér vadászik Anlune-okra hogy a vérüket megíva erőre tegyenek szert. Ám a tündérek sosem vétik el a célpontot. Emlékszem aznap anyám rám adta a kövemet. Tehát igaz... Anlune vagyok. A távolból hallottam Delia hangját:
-Segítsééég! Kami! Figyelj! Fel kell kelned! Nem halhatsz meg!
-De! Azt kéne!-feleltem.
-Úristen!Ne ijessz így rám többet!
-Bocs! Pont nálam volt a könyv... Várjunk! Hol a könyv???
-Kit érdekel a kibaszott könyv?
-Csezd meg! Emlékszem hogy a könyv a kezemben volt! Aztán jött egy csuklyás tündér és leütött!
-Lehet hogy csak simán elájultál!
-Lehet de akkor hol a könyv?

2.rész

Lementem a teremhez vezető lépcsőn és egy öreg, már-már korhadó ajzóval találtam szembe magam.
"hát... kezdjük" gondoltam majd beléptem az ajtón ahol 40 diák hátát pillantottam meg először majd egy emberként hátrafordultak és annak a 80 szempárnak a nézését álltam vagy 10 percig aztán a tanár (Mr. Getchill) felszólított hogy üljek le a helyemre. Nem találtam helyet csak egy üres padban az ablak mellett. Szerencse volt mert amúgy sem szeretek a terem közepén ülni és így legalább valami értelmeset tudok nézni az előttem ülő hátán és a táblán kívül.
-És most nyissuk ki a 123. oldalon.-mondta Mr. Getchill.
" A boszorkányok fajai és azok alfajai"
Mekkora mák hogy ezt olvastam el otthon... így rajzolhatok. Elővettem a rajzfüzetem amíg a többiek kinyitották a füzeteiket és jegyzetelni kezdtek Getchill mondataiból.
-Miss Tamashi! Gondolom tudja hogy miért nem jó a Lune-oknak és azok alfajainak a védőkristály használata!-mondta Getchill én pedig felálltam és lefeleltem az anyagból.
-A Lune-oknál emlékezetkiesést okoz a védőkő használata.
-És ezeknek a boszorkányoknak vannak alfajai. Kérem sorolja fel őket majd természetüket is mondja el.
-Solislune: Ezek a boszorkányok rendelkeznek a Lune-ok kiváltságaival ami annyit tesz hogy teliholdkor kómába esnek, az erejük megnő és össze vissza pusztítanak ám egy lune könnye (mivel a legtöbben érzéketlenek) gyógyító hatású lehet. A Solislune-ok félnek a sötétben ezért szobájuk tele van mindenféle gyertyával. Ők jobb szeretik a természetes mágiát használni és Diana istemmőt imádják mivel ő ad fényt az éjszakába.
-Kiváló!
-Vamlune: Az emberek Goth-oknak nevezik őket ám igenis varázslények. A fekete ruha és az örökös mélabú egy rítus része hogy mikor meghalnak ne boszorkánynak szülessenek újjá hanem angyalnak. Ők is rendelkeznek a Lune-ok kiváltságaival.
Anlune: Ezek a boszorkányok 90%-ban természetes mágiát használnak és onnan lehet felismerni őket hogy miután betöltik 15. életévüket a szemük elfehéredik. Általában fekete hajúak és szeretik az erdőben tölteni szabadidejüket. Ők a legerősebbek a Lune-ok között ezért az ő pusztító kómájuknak külön nevet adtak: media nocte.Általában ők a covenek vezetői ha nincs jelen egy Histerya.
Pelune: Őket hippiknek nevezik az emberek. Náluk 16 éves kortól folytonos a kóma és állandóan boldogok. varázserejük nincs és nem is pusztítanak annyira. Náluk nem 5 elem van hanem 7 és minden elem megegyezik a szivárvány egy színével.
Hiplune: Őket Hipochondernek nevezik az emberek. Ők is folytonos kómában vannak mint a pelune-ok de ők teljesen emberiek.
-Köszönjük Miss Tamashi. Leülhet.
                             ~az óra végén~
-Mindenki érti?-kérdezte Getchill.
Nagy csönd. Mindenki egy emberként feláll és kiviharzik a teremből, csak én pepecselek a rajzcuccommal és szemüvegemmel. Ám nem veszem észre hogy a tanár a hátam mögé lopózik és lefog.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!-sikítottam.
-Cssss! Még meghallja az igazgatónő!-mondta és gombolni kezdte a fehér ingem.
Nem tudtam megrúgni sehogy mert könnyedén a levegőben tartott.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!
Benyitott Mrs.Marguitte.
-Mit csinál maga Arthur?
-Tudja tanárnő ez a diák elkezdte kigombolni az ingét az órám után és...
-És azért sikított igaz?-nézett ferdén Marguitte-Inkább ne szóljon semmit és jöjjön az irodámba!
-Te kis Anlune... visszakapod ezt még!-suttogta a fülembe mikor elhúzódott tőlem.
"Anlune mi? Csak szeretnél felcsinálni egy anlune-t!"
Felmentem a szobámba ahol Delia várt.
-Hol voltál?
-Hosszú...
-Időnk mint a tenger!-mondta, és mivel igaza van elmeséltem neki a sztorit.

1.rész

Kitaszítottak. Megaláztak. Mondanám hogy elég volt, de még csak most jön a java. Kami no Tamashi vagyok boszorka Angliában. Senki nem szól hozzám, de talán jobb is ez így. Egyke vagyok és jobban szeretek az ágyamon ülve zenét hallgatni mintsem hogy a faluban járkáljak és egyszerűen leköpjenek az utcán. Anyám géneit örököltem így a hajam fekete a szemem pedig kék. Na de biztos kíváncsiak vagytok hogy milyen érzés varázsolni... háááááááát... szar. Ki kell ábrándítsalak titeket. A varázslat nem jó érzés, nem olyan mint a természetes mágia amit általában használunk... nem, ez olyan mintha hasba dobnának egy téglával hogy "nesze tégla! Köcsög!" minden boszorkánynak van egy köve ami védelmezi és életben tartja ha esetleg egy felelőtlen anya nem akarná a gyerekét, az ne haljon meg. Ám vannak boszorkányok, például a Lune-k és azok alfajai a Solislune, a Vamlune, az Anlune, a Pelune és a Hiplune akiknek nem kell védőkő sőt, jobb ha nincs nekik. Egy könyvben olvastam hogy a Lune-oknak emlékezetkiesést ad a kő. Nem tudom minek olvastam bele a tankönyvbe mikor még el sem kezdődött a suli. Anyu beiratott a Moon boszorkányakadémiára ahova járnak Boszorkányok (nyílvánvaló), tündérek, Histeryák (Forrás:The Lunatic http://thelunatiic.blogspot.hu/). Állítólag valami nagyon elit iskola és csak keveseket vesznek fel ám én "megtetszettem az igazgatónak Mrs. Marguitte-nek. Hát okk.



                             ~másnap~
Ott állok a Moon akadémia előtt és nézem a félig romba dőlt házat. "Miért????" kérdezem magamban. Azt hittem elit diákoknak melegített ágytakaró és padlófűtés jár... ehelyett lehet hogy télen elégetik a padlót mint gyújtóst. Átléptem a küszöböt és szemem elé tárult számomra a lényeg. Egy csodálatos üvegablak két felé osztva. Egyik felén egy fekete hajú boszorkány (valószínűleg egy Lune és azon belül is Anlune) fehér ruhában hörülötte a hold a csillagok és az éjszaka sötétje. A másik oldalon egy fehér hajú boszorkány fekete ruhában körülötte pedig a nap sütött ékesen. Csak néztem a csodálatos üvegfalat ami beterítette a terem falát ám ekkor elém ugrott Mrs.Marguitte...
-Szia drága Kamiko!
-Csak Kami... oké?
-Szóval Kamiko!-a francokat! az eredeti nevem is Kami... nem tudja felfogni?- a te szobád a 707a szoba. Szobatársad lesz Cordelia White aki boszorkány. Egy igazi tehetség! Meglesztek vele.
Mrs.Marguitte felvezetett a 707a szobába ahol két baldachinos franciaágy volt téve a szoba két végében egymással szembe. Az ajtóhoz közelebbi szabad volt ám a távolabbin egy babarózsaszín hajú kék szemű lány olvasgatta a Witch Style heti magazinját.
-Helló!-mondta nagy mosollyal majd felpattant az ágyról, felvette lila ördögös mamuszát és a nyakamba ugrott.
-Helló! Kami vagyok! Nagyon örvendek!
-Cordelia White! De mindeki csak Delia-nak hív.
-Igazán szép név!
-Köszi! Szülinapomra kaptam!-majd mindketten felnevettünk. Egész jó barátok leszünk azt hiszem, bár egyből kiszúrtam a chanel ingét és a gucci táskáját ami nem mellesleg irtó jól nézett ki. Kipakoltam a cuccaimat az ágyam melletti falba épített óriási gardróbba majd azt a néhány ékszert is kitettem az asztalra amit az ezüst holdas nyakláncomon kívül viselni szoktam. Az ágyamat nem kellett megvetni mert a vörös selyem ágytakaró alatt puha takaró és nagy párnák voltak. Az egész fal virágos tapétával volt fedve a két ágy közötti nagy ablakon pedig halványkék függönyt tettek hogy átszűrődjön a reggeli napfény rajta. Az egész szoba olyan szép volt hogy ki se akartam menni... ám kezdődtek az órák és csalódva felvettem a tankönyveket a rajzfüzetemmel, a szemüvegemmel és tolltartómmal együtt.