Már indítottam a pengét de pont a gyomrom előtt lebénult a kezem. Nem tudtam mozgatni. Joseph... Csakis ő tehette. Akadozva ugyan a hátán tátongó sebtől ,amit Nox hagyott ajándékul neki, de felállt és tovább harcolt. Vagyis pontosabban sétált felém én pedig addigra teljesen lebénultam. Kivette a kezemből a kaszát de tudta hogy nem ölhet meg hisz akkor ő is meghal.
-Mi a gond Joseph?! Talán csak nem tehetetlenek vagyunk kissé?!
-Fogd be ribanc gondolkozom!-mondta enyhe akcentussal a hangjában.
-És mégis min gondolkozol? Hogy hogyan ölj meg? Tudod az nem fog menni! Meghalsz mielőtt végeznél velem szivi!
Kijátszottam! Ellen kell állnom ennek a bűbájnak. Az ónix segít. "Gondolj az ónixra! Érezd hogy hatása átjárja a tested! Érezd hogy az ereidben megfagyott vér felmelegszik majd egyre forróbb lesz!" szólt egy hang.
-Érzem!- mondtam ki hangosan.
Megmozdítottam az alkarom. A bénulás mint az üveg, úgy tört darabokra. Joseph hátrálni kezdett. Elindultam felé. Egyre csak lépett hátra majd testével védte az igazgatónőt. Aztán értetlenség ült az arcára.
-Tudod mit? Kössünk alkut! Itt van Marieann... Ő kell neked nem? Akkor odaadom ha cserébe meghagyod az életem!
-Bolond! Így is és úgy is megkapom Marguitte-t! Ha megöllek az enyém lesz, és ha nem öllek akkor is! De mivel nem kell szolga, Nox is pont elég nekem, nem tehetek mást.
Josephnek alig volt ideje gondolkodni mert miután kimondtam a szavakat már a kezembe röpítettem a kaszámat és gyomorszájon döftem magam. Furcsamód csiklandós érzés volt. Kihúztam a kasza pengéjét amin fekete vér csörgedezett. Nem az enyém, Joseph-é. Az én testemből nem folyt vér. Joseph utolsó életjelei hangoztak el. Hörgés, némi ordítás.
-Joseph! Mi történik? Joseph! Joseph!- sikította az igazgatónő.
-Tudja... Joseph nem fog válaszolni többé... Vagy mégis? Gondolom az ön elve az hogyha úgyis a pokolra kerülünk csináljuk jól, na már most... Szeretném hogy az ön és Joseph között létrejött hűtlen szerelem örökké tartson éppen ezért...- miközben beszéltem egyre közelebb mentem Marguitte-hez majd a fülébe súgtam- Meghal!
Lelöktem a nőt és a "szerelme" vérétől mocskos kaszát Marieann B. Marguitte testébe szúrtam.
-Milyen szomorú halál...- mondtam enyhe szarkazmussal a hangomban.
- Nox!-intettem a hollónak hogy telepedjen le az alkaromon.
A kaszám eltűnt a csata után. Majd újra megjelenik ha szükség lesz rá. Felmentem a felső emeletre. Mintha mi se történt volna úgy folytak az események. A lenti palórol eltűnt a vér így már csak Nox bizonyította hogy valami történt. Benyitottam a 707a szobába ahol Delia úgy várt mint a messiást. Az addig az ajtó előtt kuporgó lány most felpattant és a nyakamba ugrott.
-Úr isten! Mi történt? Rendben vagy?-hadarta.
-Ezt én is kérdezhetném tőlled. Tudod öt napig voltál kómában! Azóta annyi mindenről lemaradtál!
-Például?
Megszólalt az órákat jelző kis száncsengő. Most nem egy órát jelzett mert szaggatottan szólt. Mindenki lecsődült az alsó szintre ahol egy tömzsi kövér szemüveges alak állt. Feje tetején már nem volt haj a körülötte lévő területen viszont annál inkább. Szemüvege lóhere alakú volt és stabilan csücsült gazdája hatalmas orrán.
-Üdv diákok! Azt kell mondjam Mrs. Marguitte nyugállományba vonult így én veszem át az irányítást itt a Moon akadémiában. A nevem Remus el Pumilio. És félig törpe vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése