7.fejezet

-Nos Kamiko. Amit tettél az minden határt... -Még azt sem tudja mi történt!-förmedtem rá. -Megölted a gondnokot! EZ történt! Nem hiszem hogy bármi magyarázat lenne erre a gyerekes "ő kezdte"-n kívül!- az igazgatónő meglehet már 50 éves is, de úgy beszél mint egy tinédzser. -Nem kezelne úgy mint egy felnőttet? Fogadjunk az anyámtól megkérdezte volna hogy hogy és mint tette az egészet illetve azt is hogy mi okból!-ordítottam a szemébe. -Ám legyen. De nem azért mert egyet értek azzal hogy boszorkányilag felnőtt lettél, hanem azért mert kiteljesedett az Anlune erőd és így intézményünk egyik legnagyobb rangú teremtménye lettél. Nem értettem az egészet. -Honnan tud maga erről? -A szemed élénkebb kék volt a jelentkezési lapodon annál az árnyalatnál mikor idejöttél. Tudtam hogy jól döntöttem mikor elfogadtam a jelentkezést illetve a hét folyamán egyre világosabb árnyalatokba burkolódzott a szemed és most pedig teljesen fehér. -Értem. -Na de most ha így kikönyörögted mondhatnád a sztorit. -Szóval... Kezdtem bele, majd miután elmondtam Miss Marguitte bólintott egyet. -Értem... Kutakodni kezdett az iratai között. Ezt nem hagyhattam annyiban. -Ennyi? "Értem"? Csak ennyi? -Hát... mivel Gordon már meghalt, ki nem rúghatom. A te jutalmad az lesz hogy nem teszek jelentést a Tanácsnál hogy quaranténba zárjanak illetve a büntetésed az egész felső folyosó felsöprése egy héten keresztül. -Mind a 30 métert?-guvadtak a szemeim. -Mind a 30 métert. -Rendben.-egyeztem bele végül mert más témára akartam terelni a szót.- Delia hogy van? -Nos a barátnődnek zúzódott a bordája illetve itt-ott be kell varrni néhány sebet. Egy ideig nem fog magához térni. -Mennyi ideig? -Úgy a büntetésed leteltéig. Most viszont dolgom lenne a papírjaiddal szóval... iszkiri! elsöprögetett a kezével én pedig felálltam a székről és elindultam kifelé az ajtón. "Kihez fogok menni? Nincs Delia. De mindegy is. Nem kell több barát! De a könyvtárba sem megyek többet." gondoltam ám akkor vettem észre hogy a könyv még a kezemben van. Futni kezdtem felfelé a lépcsőn egyenesen a szobámig. Levágódtam az ágyra és újra megnéztem a könyvet. Az az egy fejezet ami érdekelt eltűnt. És mikor ezt észrevettem lépett be Mrs. Marguitte az ajtó. Ez célzás volt az univerzumtól? Vagy a Holdtól? Felpattantam az ágyról és futni kezdtem az igazgatónő irodája felé. Közben szembetalálkoztam egy öltönyös emberrel (mellesleg az öltöny úgy állt rajta mint egy pingvinen). Kopasz fejét jól kiemelte az orra alatt megbújt tömött bajusz. Ázsiai származású lehetett barna, szinte már fekete, mandulavágású szemekkel és enyhén sárgás bőrrel. A kora úgy 70 év körül lehetett. -Jó napot hölgyem segíthetek?-kérdezi majd előre hajol kezét pedig felém nyújtja. Fehér kesztyű ékesíti kezét pedig még csak tél sincs. -Igen. Az igazgatónőt keresem...-még be se fejeztem a mondandómat de már válaszolt is. -Az igazgatónő elutazott Salemből (OLVASÓKNAK! a Lune akadémia Salemben található!) San Franciskóba. A pontos okot nem tudom de azt mondta fontos. -Értem. Maga kicsoda? -Joseph. Az ön lakája vagyok. Ember. Az igazgatónő bízott meg hogy ön mellett legyek bármikor. De mivel ember vagyok nem érintkezhetek a nálam nagyobb rangú teremtményekkel így főképp nem önnel kisasszony! Soha, semmilyen körülmény közt. Ha ezt megteszem, ha akár egy ujjam az ujjához érintem, az életemnek azonnal vége és a pokol és a menny között fogok zuhanni az örök mélységben. -Nekem? Lakáj? Na ne röhögtessen! Nekem úgyis meg kell keresnem az igazgatónőt! Ellopott valamit ami az iskola és az ÉN tulajdonom. Vissza kell adnia. Kb MOST! Elindultam a kijárat felé de Joseph kesztyűs keze megragadta a csuklóm. -Nem mehet asszonyom! -Miért nem? Maga nem kötelezhet arra hogy ne menjek ki innen!-elrántottam a kezem majd futni kezdtem az ajtó felé. A kilincs égetett és miután elengedtem eszméletlenül fájt a fejem, a hasam és a lábam is úgy viselkedett mintha tegnap 2000 kört futottam volna egy focipályán. Elszívja az energiámat amint hozzáérek. Nagyon jó... Fantasztikusan örülök neki... -Ugye megmondtam? -Magának meg se kellett volna szólalnia Joseph. -Sajnálom asszonyom! -És ha igaz amit mondasz... mert feltételezem hogy igaz, akkor légyszi ne hívj "asszonyomnak"! Az olyan öreges! Lehetnék simán Kami-sama vagy Yüi-sei? -Persze, Kami-sama.

6.rész

A tündér perverz mosolyt villantott. -Kezdjük.-mondta. Felém kezdett szaladni de kitértem az útból a Kaszával egyensúlyozva. -Csak ennyit tudsz?!-kezdtem provokálni. -Várj csak! Visszafordultam oda ahol előbb állt de nem sok időm volt gondolkodni. Egy hatalmas tüskés golyó jött nekem a maga 3 tonnájával aminek a láncát a tündér tartotta. Amíg én a fegyveremmel pepecseltem ő is megidézett egy fegyvert. A golyó első tüskéje a két szemöldököm közé csapott a többi pedig köré. Nagyon fájt, de köztudott hogy a boszorkányokat csak máglyán lehet elégetni és ennek a szertartását is csak a boszorkányok ismerik. Őrülten fájt a fejem. A szemöldököm közé kaptam mert ott a legmélyebb a seb. A kezem csupa vér lett. Orromnál kettéválasztva folyt le a vér illetve a két szemem alatti lukból is patakzott a vörös folyadék. Majdnem elájultam de próbáltam tartani magam. suhintottam egyet a kaszával a tündér felé de könnyen kitért előle és már majdnem tehetetlen voltam. Kezében még mindig ott volt Delia, a könyv és a golyó lánca aminek tüskéin már az én vérem folyt. -Mi a baj? Eltalált a labdám? Ígérem most pontosabban célzok!-mondta gúnyosan majd suhintott még egyet. Cseppnyi erőmmel kitettem a karomat magam elé védekezően és hatalmas fény kíséretébe erőre kaptam a tündér pedig már a földön feküdt és gyomrában a golyóval próbált felállni. Odarohantam hogy megnézzem halott-e. Úgy az egy méteres körzetében álltam de sápadt arca és felfordult szeme azt üzente halott. Kikaptam a kezéből a könyvet és Delia kezét átvetettem a vállamon és úgy próbáltam a könyvhalom tetején menni. Öt perc próbálkozás után arra jutottam hogy többet érek ha felpofozom a barátnőmet mint hogy egy örökkévalóságig próbáljam kikísérni a könyvtárból. -Delia! Ébresztő! Ébredj már fel! Miért kussolsz ilyen sokáig hmmm? Kelj fel! Most! Nem hallod?! MOST!-pofoztam minden egyes szótagnál de Delia füle botját sem mozdította. Az óriási hangzavar ellenére csak most értek ide Mrs.Marguitte-ék. -Mit csinálnak maguk?-kérdezi. Felállok a könyvkupacon és odasétálok a kaszával a tündér holttestéhez. Minden erőmmel és dühömmel belevágom a testébe a pengét majd megfordulok. -Semmit. -Jézusom! Az ott Gordon? A gondnok?-kérdezi Mrs.Marguitte. "Miafasz? Kicseszett kuva élet!" -Miért alkalmaznak itt egy tündért amikor jól tudják hogy Lune-ok is járnak ide iskolába? Köztük én is, és ez a próbálkozás egy tündérgondnokkal majdnem az életembe került! Nézzék-mutattam a sebeimre a fejemen ami valószínűleg meggyógyult a retinaégető fénytől. -Milyen tündér? Itt nincs is tündér! Te pedig nagyon nagy bajban vagy kisasszony! Az irodámba! MOST! Én addig felhívom a Pythospitalt (boszorkánykórházat). Elindultam az iroda felé a könyvvel a kezemben. Beléptem a sötét mahagóniajtón és leültem egy vörös bársonnyal borított macskalábas kanapéra. Öt percet vártam de az igazgatónő nem jött be az ajtón. Olvasgatni kezdtem a könyvet. Unalmas volt az eleje így egyből a tartalomjegyzékhez lapoztam ahol felkerestem a nekem tetsző fejezetet a Lune-ok különlegességéről, gyenge pontjairól és a bővebb magyarázatukról. Sehol nem találtam azt a fejezetet a könyvben pedig háromszor is átlapoztam. A 600. oldal után a 700. következett a többi pedig eltűnt. Miért? Tépésnek nyoma sincs pedig máshogy nem lehet eltüntetni lapot egy könyvből hacsak nem... varázslat. Mrs.Marguitte belép az ajtón én pedig becsukom a könyvet és szembe ülök vele.

5.rész

Delia-val egy pentagrammát rajzoltunk a padlóra és mindegyik csücskébe egy-egy gyertyát tettünk. Középen törökülésbe ültünk úgy hogy szembe legyünk egymással. Ezután mondogatni kezdtük: -Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror!-kántáltuk egyszerre-Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Mikor az utolsó szavakat kimondtuk a hátam mögött pirosan világító lábnyomok kezdtek megjelenni. Delia-val felálltunk és lábujjhegyen menni kezdtünk a nyomok irányába. Le az emeletről egészen a könyvtárig. Már a küszöbön nagyot dobbant a szívem. -Szeretnéd hogy visszamenjünk?-kérdezte Delia. -Nem! Meg akarom találni a könyvet! Pont miután ezeket a szavakat kimondtam elkezdett fájni a fejem. Alig bírtam talpon maradni de végül sikerült átlépni a küszöböt. A nyomok a tiltott rész felé vezettek. Futottunk. A 40.sor kezdeténél megálltunk és ujjamat a kör közepére tettem. Óriási nagy vakító fény tört fel, pont mint a múltkor. -A retinám!-kiáltott fel Delia. -Ne rinyálj csak gyere! Berohantam a részlegbe és mentem a lábnyomok után. Először azt hittem ugyan ott találom meg ahonnan a délelőtt folyamán előszedtem ám valahol a H és K között végetértek a nyomok. Egy könyv hiányzott. Egy elég vaskos példány. Keresztülnéztem a lukon ám kinyúlt egy kéz én pedig őrületes sikításba kezdtem. Hallottam Delia futó lépteit de nem voltak elég gyorsak hogy ideérjen időben. Elővettem egy hatalmas könyvet a szemközti polcról és rácsaptam vele a kézre ami magától leesett. Ez egy tündér! Nem tehetek mást! Varázsolnom kell! De amíg ezen gondolkoztam a könyvespolc dőlni kezdett. -Tueri sorror tua!-kiáltottam a pajzs varázsigét kezemet fejem fölé emelve. A könyvek és a polc darabjai mind az egy méteres körzetemben landoltak. Nekem nem lett bajom de... -Delia!-kiáltottam. Futni kezdtem,de így felfedtem a tündér előtt hogy életben vagyok és az utánam szaladt. Lábammal nem győztem rugdalni a könyveket hogy akár csak egy kezet is találjak ami ép. Sehol semmi. Hátam mögött már a tündért sem látom. Megint futásnak eredtem hogy újra keresni kezdjem Delia-t. A hátam mögött megszólal egy rekedt hang: -Mivan? Nem tudod hogy hol van? Fordulj 180 fokot balra! Engedelmeskedtem a hangnak és megláttam azt a tündért aki leütött és akit kómába esésemkor láttam de most kicsit más volt, a egyik kezében egy sárgás lapú öreg barna könyv állt, másik kerében erősen Delia-t tartotta. Számat tátva nem tudtam mit mondani. -Mit akarsz? Nálad van a könyv... Ami ugyan nem tudom minek kell neked, és nálad van a barátnőm. Mit akarsz még?! -Téged! A véred! A könnyed! -Tessék! Itt vagyok! -Te ennyire hülyének nézel? -Nem vicceltem. Hazudtam. A tervem az hogy megkötöm a szerződést egy fegyverrel. Az egyik könyvből kitéptem egy papírfecnit és megvágtam vele az ujjam, mindezt a hátam mögött. Suttogni kezdtem: -Contrahit vobiscum telo! Eligere! -Mit csinálsz?-kérdezi ingerülten a tündér, ám mikor kimondta a kérdést már megfogalmazódott benne a válasz. Egy kétoldalú egy és fél méteres kasza termedt a kezemben. A fejem őrülten fájni kezdett de koncentrálnom kellett. -Kezdődjék hát a játék!-feleltem.