3.rész

-Aztán bejött az igazgató és elvitte Mr.Getchill-t az irodájába.
-Biztos kirúgja!-nyugtatgatott Delia.
-De aztán mondta hogy "Te kis Anlune... visszakapod ezt még!" mire célzott ezzel? Én nem vagyok Anlune!
-Nyugi! Mrs. Marguitte biztos ad rá magyarázatot ha megkérdezzük őt vacsoránál. Akkor van a legjobb kedve.
-Amikor vacsora van?
-Nem! Amikor eszik.
-Megbeszéltük.-mondtam.
-Ééééés most! Tereljük el a gondolataidat!
-Menjünk le a könyvtárba!
-Minek?
-Utána akarok nézni az Anlune-oknak!-mondtam. Nem voltam benne biztos hogy a legjobb ötlet hisz inkább az épület felkutatásával kéne eltöltenem maroknyi időmet ám akkor lehet hogy belefutok a dühös és bosszút forraló Mr.Getchillbe amit minden szándékomban áll elkerülni. Delia nem szólt semmit csak levezetett a föld alatti szintre ahol egy vasrácsos ajtóval találtam szembe magam. Delia lenyomta a nyikorgó vaskilincset és kinyitotta az ajtót ami olyan hangot adott ki mintha egy bálna és egy oroszlán keresztezéséből létrejött macska szülne.
-Hmmm... thecik amit hallok!-mondtam Delia-nak.
-Szokd meg! Ha sokat kutakodsz elég gyakran hallod majd.
Beléptünk az ajtón és vagy 30-40 fapolcot láttam egymás háta mögött ami biztos nem 10 méteresek voltak hanem 20. Mindegyik polc tele régi poros dohos könyvvel amik csak arra vártak hogy elolvassam őket.
-Üdv a Moon akadémia könyvtárában!-mondta Delia- Azt mondom neked siess! A Lune-okról szóló rész az elzárt, 40. polcsornál van valahol a 10. méternél. Mi a védőköved?
-Holdkő. Miért?
-Az jó lesz! én nem mehetek veled mert az én kövem ametyst de ha eljutsz a 40. sorhoz akkor lesz egy négyzet belevésve egy körrel. tedd a kör közepére a holdkövet és tartsd ott amíg ki nem nyílik az ajtó.
-Rendben.
Futni kezdtem először csak az ajtón befelé majd megnéztem a polcra írt számot: 20. Mellette jobbra 19 és 18. Balra kezdtem futni de úgy tűnt a sornak soha nem lesz vége. Ám akkor
-Ez a... 39. polc. Már nincs messze!
Ám a sor hosszabbnak bizonyult mint gondoltam de 10 perc futás után megtaláltam a 40-es sort. Ahogy Delia mondta  ott volt egy négyzet menne egy körrel. Mögötte a sor indaszerű vasrácson túl volt amin nem volt zár. A nyakamhoz kaptam hogy levegyem a kövem, de rájöttem hogy a szobámban hagytam. Amúgy sem hordom sokat mivel reggel elfelejtem felvenni de... pont ma???? Pont ma kellett fent hagynom? Na mindegy... megpróbálom, hátha a kő helyett az ujjam is megteszi. a kör közepére tettem az ujjamat és nagy ragyogás következtében eltűnt a rács. A lépteim közel egy méteresek így futás közben számoltam. A tizediknél láttam egy táblát: L. De logikusan gondolkodva ABC sorrendben voltak a könyvek az U pedig a végén volt. Gyorsan kellett átfutnom a címeket mivel nem maradt sok időm és lépteket is hallottam.
-Lu...lu...lun...lune!!! "Többet a Lune-okról és azok alfajairól"!-olvastam fel a címet. egy vaskos barna könyv volt lapjai pedig már hullámosak voltak ami azt jelenti hogy egyszer elázott a könyv. Megnéztem az íróját: Gerald Gardner a boszorkányság egyetlen befogadott emberi tagja. De ő az embereknek csak azokat a könyveit adhatta ki amelyiket az akkori boszorkányok megengedtek neki. Ez biztos az elveszett feljegyzéseiből készült. Már egyre közelebbről hallottam a lépteket amik biztosan nem Delia-tól származtak fogtam a könyvet és futottam ahogy csak tudtam ám már közel az ajtóhoz egy csuklyás alakkal találkoztam. Az arcát nem láttam de leütött és nyomban elájultam. Álmomban ő is ott volt. Én olyan 4-5 éves lehettem.
-Gyere kicsi Anlune! Hoztam cukorkát!-mondta.
-Nem kell a te hülye cukorkád te szaros tündér!- leköptem és mikor arcát kezdte törölgetni leesett a csuklyája. A tündéreknek omladozó testük van és ezálltal kevés varázserejük. Sok tündér vadászik Anlune-okra hogy a vérüket megíva erőre tegyenek szert. Ám a tündérek sosem vétik el a célpontot. Emlékszem aznap anyám rám adta a kövemet. Tehát igaz... Anlune vagyok. A távolból hallottam Delia hangját:
-Segítsééég! Kami! Figyelj! Fel kell kelned! Nem halhatsz meg!
-De! Azt kéne!-feleltem.
-Úristen!Ne ijessz így rám többet!
-Bocs! Pont nálam volt a könyv... Várjunk! Hol a könyv???
-Kit érdekel a kibaszott könyv?
-Csezd meg! Emlékszem hogy a könyv a kezemben volt! Aztán jött egy csuklyás tündér és leütött!
-Lehet hogy csak simán elájultál!
-Lehet de akkor hol a könyv?