9.rész

-Ma azt vesszük át hogy hogy alakultak ki a boszorkányok, az élő voodoo babák és például a démonok.
 Miközben Joseph sorolta ezeket erősen megnyomta a Démonok szót. Mintha jelezni akarna. de képtelenség hogy segítene... Ki kell derítenem hogy mit tervez!

 ~óra után~

 Delia még mindig alszik. A folyosó feltakarítása vár rám most. Kezdem a bal oldali résztől. A takarítónő tök kedves volt, egy olyan seprű/felmosót adott aminek egy nyele van de középtájt kettéválik és jobb oldalon partvisban bal oldalon pedig felmosóban végződik.egész könnyű vele a dolgom mert miután felsöpörtem egyből fel is moshattam. Egy-két óra múlva végeztem is az egésszel aztán kidőltem az ágyon. El akartam aludni de az igazgatónő hangját hallottam:
-Kami! Kami! Kelj fel! El kell jönnöd a Ravens street-re és a saroknál állj meg! Ott találkozunk!
Körülnéztem de senkit nem láttam. Minden esetre csomagolni kezdtem. Ónixtőr és az elmaradhatatlan kaszám amit most lekicsinyítettem hogy beleférjen a táskába. A Ravens street tele van leomlott házakkal és kivert ablakokat amiket mellesleg nagyon szeretek. Egy kihalt régi parkocska is van... pont a sarkon. Ahogy a hang mondta megálltam ott és várni kezdtem. Senki. Egy lélek se. Háromnegyed óra után visszamentem a Moon akadémiába ahol már az igazgatónő állt kezetfogva Joseph-fel.
-Áh Kamiko! Had mutassam be Joseph Fitzpatrickot aki a Mágiatörténelem órádat fogja tartani.
 -Igen. Volt szerencsénk megismerni egymást!-mondtam. még nem árulom el neki hogy majdnem sikerült megölnöm a kis csatlósát... ráér az mikor beszéltem vele a könyvről- Ms. Marguitte! Beszélhetnénk négy szem közt?
-Persze! Joseph!-bólintott a "tanár" felé de mikor az megfordult láttam hogy az igazgatónő valamit a fülébe súg.-Nos?
 -Tudom hogy ön tüntette el a könyvből a Lune-okról szóló részt! Varázslattal nem mással! Ezért utazott San-Franciskóba ahol a Tanács van és ezért fogadta fel Joseph-et mint inast! Összeállt a kép csak az ön szájából szeretném hallani.
-Hát rájöttél.
-De miért tette?
-Érted! Joseph a segítőd lett volna amíg meg nem "ölted".
 -És miért hazudott nekem arról hogy mi is?
 -Miért? Hazudott?
 -Igen! Ő nem ember!
 -És nem varázsoltam ki semmit a könyvedből! Nézd csak meg!-terelte a szót Marguitte. Elővettem a könyvet a táskámból és kinyitottam a Lune című fejezetnél. Ám észrevettem hogy eddig mindig a Démonok című fejezet volt előtte ami előtt pedig a Tündérek, de most csak a tündéres fejezetet látom.
 -A "Démonok" című fejezet eltűnt!-ám mikor felnéztem már itt volt Joseph egy kész tündérgárdával és az igazgatónővel felfegyverkezve. -Meglepetés!

8.fejezet

Még mindig elég fura hogy van egy Joseph nevű komornyikom. Delia kiütve az igazgatónő pedig valahol San Franciskó környékén. Nem látszik rajtam de ha tehetem már rég öngyilkos hajlamokat hajtok végre. -Baj van Kami-sama? Hát mégis látszik... -Nincs. Most mit tegyek? Nulla magánélet. -Joseph!-szólítottam meg az eddig nekem háttal lévő inast. Kezembe vettem az én "metafórámat" (lásd Csillagainkban a hiba c. film) ami egy borotvapenge majd suhintottam egyet Joseph nyakán. Így a kötődés amit valószínűleg az igazgatónő intézett el megszakadt. A pengét megtisztítva elteszem és eltakarítom a hullát a vért pedig vécépapírral és egy kis vízzel felmosom. Hajnali 3-kor még senki nincs ébren így viszonylag könnyű a dolgom. Az első óra 7:45-kor kezdődik. Ha kihagyom a reggelit majdnem 4 órám lesz alvásra. Most másra sem vágyok jobban. Rohanok a szobámba mintha mi se történt volna. ~*~ Felkelek majd ránézek az órára. 9:35... -MIASZENTJÓISTEN?-fakadt ki belbelőllem a költői kérdés de nem vártam sokat. Kikaptam a szekrényből egy bézs színű inget és egy skót-kockás tipikus "diáklány" szoknyát. Felhúztam egy barna combzoknit és a kedvenc japán, lakkos cipőmet majd egy kendőt kötöttem a nyakamba. A hajamat összefogtam úgy hogy a tincseim elöl kimaradjanak és felkaptam a szemüvegem meg a Törikönyvem. Kíváncsi vagyok vajon kirúgták-e azt a vén perverz tanárt. Futottam a lépcsőn és benyitottam az óra közepébe. A tábla előtt nem Mr.Getchill állt hanem... -Joseph?!-ordítottam fel. -Önnek Mr.Fitzpatrick hölgyem! Az osztály nagy szemekkel nézett rám én pedig úgy mintha mi se történt volna, leültem a helyemre. Hogy lehet hogy Joseph itt van? Ha tényleg ember volt... Most biztos hogy a föld alatt van. De akkor ki ez az alak?

7.fejezet

-Nos Kamiko. Amit tettél az minden határt... -Még azt sem tudja mi történt!-förmedtem rá. -Megölted a gondnokot! EZ történt! Nem hiszem hogy bármi magyarázat lenne erre a gyerekes "ő kezdte"-n kívül!- az igazgatónő meglehet már 50 éves is, de úgy beszél mint egy tinédzser. -Nem kezelne úgy mint egy felnőttet? Fogadjunk az anyámtól megkérdezte volna hogy hogy és mint tette az egészet illetve azt is hogy mi okból!-ordítottam a szemébe. -Ám legyen. De nem azért mert egyet értek azzal hogy boszorkányilag felnőtt lettél, hanem azért mert kiteljesedett az Anlune erőd és így intézményünk egyik legnagyobb rangú teremtménye lettél. Nem értettem az egészet. -Honnan tud maga erről? -A szemed élénkebb kék volt a jelentkezési lapodon annál az árnyalatnál mikor idejöttél. Tudtam hogy jól döntöttem mikor elfogadtam a jelentkezést illetve a hét folyamán egyre világosabb árnyalatokba burkolódzott a szemed és most pedig teljesen fehér. -Értem. -Na de most ha így kikönyörögted mondhatnád a sztorit. -Szóval... Kezdtem bele, majd miután elmondtam Miss Marguitte bólintott egyet. -Értem... Kutakodni kezdett az iratai között. Ezt nem hagyhattam annyiban. -Ennyi? "Értem"? Csak ennyi? -Hát... mivel Gordon már meghalt, ki nem rúghatom. A te jutalmad az lesz hogy nem teszek jelentést a Tanácsnál hogy quaranténba zárjanak illetve a büntetésed az egész felső folyosó felsöprése egy héten keresztül. -Mind a 30 métert?-guvadtak a szemeim. -Mind a 30 métert. -Rendben.-egyeztem bele végül mert más témára akartam terelni a szót.- Delia hogy van? -Nos a barátnődnek zúzódott a bordája illetve itt-ott be kell varrni néhány sebet. Egy ideig nem fog magához térni. -Mennyi ideig? -Úgy a büntetésed leteltéig. Most viszont dolgom lenne a papírjaiddal szóval... iszkiri! elsöprögetett a kezével én pedig felálltam a székről és elindultam kifelé az ajtón. "Kihez fogok menni? Nincs Delia. De mindegy is. Nem kell több barát! De a könyvtárba sem megyek többet." gondoltam ám akkor vettem észre hogy a könyv még a kezemben van. Futni kezdtem felfelé a lépcsőn egyenesen a szobámig. Levágódtam az ágyra és újra megnéztem a könyvet. Az az egy fejezet ami érdekelt eltűnt. És mikor ezt észrevettem lépett be Mrs. Marguitte az ajtó. Ez célzás volt az univerzumtól? Vagy a Holdtól? Felpattantam az ágyról és futni kezdtem az igazgatónő irodája felé. Közben szembetalálkoztam egy öltönyös emberrel (mellesleg az öltöny úgy állt rajta mint egy pingvinen). Kopasz fejét jól kiemelte az orra alatt megbújt tömött bajusz. Ázsiai származású lehetett barna, szinte már fekete, mandulavágású szemekkel és enyhén sárgás bőrrel. A kora úgy 70 év körül lehetett. -Jó napot hölgyem segíthetek?-kérdezi majd előre hajol kezét pedig felém nyújtja. Fehér kesztyű ékesíti kezét pedig még csak tél sincs. -Igen. Az igazgatónőt keresem...-még be se fejeztem a mondandómat de már válaszolt is. -Az igazgatónő elutazott Salemből (OLVASÓKNAK! a Lune akadémia Salemben található!) San Franciskóba. A pontos okot nem tudom de azt mondta fontos. -Értem. Maga kicsoda? -Joseph. Az ön lakája vagyok. Ember. Az igazgatónő bízott meg hogy ön mellett legyek bármikor. De mivel ember vagyok nem érintkezhetek a nálam nagyobb rangú teremtményekkel így főképp nem önnel kisasszony! Soha, semmilyen körülmény közt. Ha ezt megteszem, ha akár egy ujjam az ujjához érintem, az életemnek azonnal vége és a pokol és a menny között fogok zuhanni az örök mélységben. -Nekem? Lakáj? Na ne röhögtessen! Nekem úgyis meg kell keresnem az igazgatónőt! Ellopott valamit ami az iskola és az ÉN tulajdonom. Vissza kell adnia. Kb MOST! Elindultam a kijárat felé de Joseph kesztyűs keze megragadta a csuklóm. -Nem mehet asszonyom! -Miért nem? Maga nem kötelezhet arra hogy ne menjek ki innen!-elrántottam a kezem majd futni kezdtem az ajtó felé. A kilincs égetett és miután elengedtem eszméletlenül fájt a fejem, a hasam és a lábam is úgy viselkedett mintha tegnap 2000 kört futottam volna egy focipályán. Elszívja az energiámat amint hozzáérek. Nagyon jó... Fantasztikusan örülök neki... -Ugye megmondtam? -Magának meg se kellett volna szólalnia Joseph. -Sajnálom asszonyom! -És ha igaz amit mondasz... mert feltételezem hogy igaz, akkor légyszi ne hívj "asszonyomnak"! Az olyan öreges! Lehetnék simán Kami-sama vagy Yüi-sei? -Persze, Kami-sama.

6.rész

A tündér perverz mosolyt villantott. -Kezdjük.-mondta. Felém kezdett szaladni de kitértem az útból a Kaszával egyensúlyozva. -Csak ennyit tudsz?!-kezdtem provokálni. -Várj csak! Visszafordultam oda ahol előbb állt de nem sok időm volt gondolkodni. Egy hatalmas tüskés golyó jött nekem a maga 3 tonnájával aminek a láncát a tündér tartotta. Amíg én a fegyveremmel pepecseltem ő is megidézett egy fegyvert. A golyó első tüskéje a két szemöldököm közé csapott a többi pedig köré. Nagyon fájt, de köztudott hogy a boszorkányokat csak máglyán lehet elégetni és ennek a szertartását is csak a boszorkányok ismerik. Őrülten fájt a fejem. A szemöldököm közé kaptam mert ott a legmélyebb a seb. A kezem csupa vér lett. Orromnál kettéválasztva folyt le a vér illetve a két szemem alatti lukból is patakzott a vörös folyadék. Majdnem elájultam de próbáltam tartani magam. suhintottam egyet a kaszával a tündér felé de könnyen kitért előle és már majdnem tehetetlen voltam. Kezében még mindig ott volt Delia, a könyv és a golyó lánca aminek tüskéin már az én vérem folyt. -Mi a baj? Eltalált a labdám? Ígérem most pontosabban célzok!-mondta gúnyosan majd suhintott még egyet. Cseppnyi erőmmel kitettem a karomat magam elé védekezően és hatalmas fény kíséretébe erőre kaptam a tündér pedig már a földön feküdt és gyomrában a golyóval próbált felállni. Odarohantam hogy megnézzem halott-e. Úgy az egy méteres körzetében álltam de sápadt arca és felfordult szeme azt üzente halott. Kikaptam a kezéből a könyvet és Delia kezét átvetettem a vállamon és úgy próbáltam a könyvhalom tetején menni. Öt perc próbálkozás után arra jutottam hogy többet érek ha felpofozom a barátnőmet mint hogy egy örökkévalóságig próbáljam kikísérni a könyvtárból. -Delia! Ébresztő! Ébredj már fel! Miért kussolsz ilyen sokáig hmmm? Kelj fel! Most! Nem hallod?! MOST!-pofoztam minden egyes szótagnál de Delia füle botját sem mozdította. Az óriási hangzavar ellenére csak most értek ide Mrs.Marguitte-ék. -Mit csinálnak maguk?-kérdezi. Felállok a könyvkupacon és odasétálok a kaszával a tündér holttestéhez. Minden erőmmel és dühömmel belevágom a testébe a pengét majd megfordulok. -Semmit. -Jézusom! Az ott Gordon? A gondnok?-kérdezi Mrs.Marguitte. "Miafasz? Kicseszett kuva élet!" -Miért alkalmaznak itt egy tündért amikor jól tudják hogy Lune-ok is járnak ide iskolába? Köztük én is, és ez a próbálkozás egy tündérgondnokkal majdnem az életembe került! Nézzék-mutattam a sebeimre a fejemen ami valószínűleg meggyógyult a retinaégető fénytől. -Milyen tündér? Itt nincs is tündér! Te pedig nagyon nagy bajban vagy kisasszony! Az irodámba! MOST! Én addig felhívom a Pythospitalt (boszorkánykórházat). Elindultam az iroda felé a könyvvel a kezemben. Beléptem a sötét mahagóniajtón és leültem egy vörös bársonnyal borított macskalábas kanapéra. Öt percet vártam de az igazgatónő nem jött be az ajtón. Olvasgatni kezdtem a könyvet. Unalmas volt az eleje így egyből a tartalomjegyzékhez lapoztam ahol felkerestem a nekem tetsző fejezetet a Lune-ok különlegességéről, gyenge pontjairól és a bővebb magyarázatukról. Sehol nem találtam azt a fejezetet a könyvben pedig háromszor is átlapoztam. A 600. oldal után a 700. következett a többi pedig eltűnt. Miért? Tépésnek nyoma sincs pedig máshogy nem lehet eltüntetni lapot egy könyvből hacsak nem... varázslat. Mrs.Marguitte belép az ajtón én pedig becsukom a könyvet és szembe ülök vele.

5.rész

Delia-val egy pentagrammát rajzoltunk a padlóra és mindegyik csücskébe egy-egy gyertyát tettünk. Középen törökülésbe ültünk úgy hogy szembe legyünk egymással. Ezután mondogatni kezdtük: -Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror!-kántáltuk egyszerre-Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Inspice et fac quod desiderat anima mea sorror! Mikor az utolsó szavakat kimondtuk a hátam mögött pirosan világító lábnyomok kezdtek megjelenni. Delia-val felálltunk és lábujjhegyen menni kezdtünk a nyomok irányába. Le az emeletről egészen a könyvtárig. Már a küszöbön nagyot dobbant a szívem. -Szeretnéd hogy visszamenjünk?-kérdezte Delia. -Nem! Meg akarom találni a könyvet! Pont miután ezeket a szavakat kimondtam elkezdett fájni a fejem. Alig bírtam talpon maradni de végül sikerült átlépni a küszöböt. A nyomok a tiltott rész felé vezettek. Futottunk. A 40.sor kezdeténél megálltunk és ujjamat a kör közepére tettem. Óriási nagy vakító fény tört fel, pont mint a múltkor. -A retinám!-kiáltott fel Delia. -Ne rinyálj csak gyere! Berohantam a részlegbe és mentem a lábnyomok után. Először azt hittem ugyan ott találom meg ahonnan a délelőtt folyamán előszedtem ám valahol a H és K között végetértek a nyomok. Egy könyv hiányzott. Egy elég vaskos példány. Keresztülnéztem a lukon ám kinyúlt egy kéz én pedig őrületes sikításba kezdtem. Hallottam Delia futó lépteit de nem voltak elég gyorsak hogy ideérjen időben. Elővettem egy hatalmas könyvet a szemközti polcról és rácsaptam vele a kézre ami magától leesett. Ez egy tündér! Nem tehetek mást! Varázsolnom kell! De amíg ezen gondolkoztam a könyvespolc dőlni kezdett. -Tueri sorror tua!-kiáltottam a pajzs varázsigét kezemet fejem fölé emelve. A könyvek és a polc darabjai mind az egy méteres körzetemben landoltak. Nekem nem lett bajom de... -Delia!-kiáltottam. Futni kezdtem,de így felfedtem a tündér előtt hogy életben vagyok és az utánam szaladt. Lábammal nem győztem rugdalni a könyveket hogy akár csak egy kezet is találjak ami ép. Sehol semmi. Hátam mögött már a tündért sem látom. Megint futásnak eredtem hogy újra keresni kezdjem Delia-t. A hátam mögött megszólal egy rekedt hang: -Mivan? Nem tudod hogy hol van? Fordulj 180 fokot balra! Engedelmeskedtem a hangnak és megláttam azt a tündért aki leütött és akit kómába esésemkor láttam de most kicsit más volt, a egyik kezében egy sárgás lapú öreg barna könyv állt, másik kerében erősen Delia-t tartotta. Számat tátva nem tudtam mit mondani. -Mit akarsz? Nálad van a könyv... Ami ugyan nem tudom minek kell neked, és nálad van a barátnőm. Mit akarsz még?! -Téged! A véred! A könnyed! -Tessék! Itt vagyok! -Te ennyire hülyének nézel? -Nem vicceltem. Hazudtam. A tervem az hogy megkötöm a szerződést egy fegyverrel. Az egyik könyvből kitéptem egy papírfecnit és megvágtam vele az ujjam, mindezt a hátam mögött. Suttogni kezdtem: -Contrahit vobiscum telo! Eligere! -Mit csinálsz?-kérdezi ingerülten a tündér, ám mikor kimondta a kérdést már megfogalmazódott benne a válasz. Egy kétoldalú egy és fél méteres kasza termedt a kezemben. A fejem őrülten fájni kezdett de koncentrálnom kellett. -Kezdődjék hát a játék!-feleltem.

4.rész

-Nem érdekel a hülye könyv! Csak gyere már!
-Nem! Nekem kell az a könyv! Nem megyek el nélküle! Gerald Gadner amúgy is a kedvenc emberi íróm. Ez pedig egy elveszett könyv tőle!
-De...
-Nem! Muszáj megtalálnom!
Delia nem erőszakoskodott tovább hanem inkább segített keresni. Két órát kerestük és tényleg mindenhol! Aztán én is úgy voltam vele hogy: "oké! kicseszettül érdekel hogy mi a szar van abban a könyvben ami egy tündért is érdekel de nem ér annyit hogy aztán büntetést kapjak mert már így is két órámról lógtam el". Kimentünk a könyvtárból, de pechünkre összetalálkoztunk Mrs.Marguitte-tal.
-Szép napot hölgyek! Hallottam két tanárutól hogy nem jelentek meg az órán. Mégis miért történt ez?
-Nos tudja igazgatónő...-kezdte mondatát Delia.
-Az történt hogy...-Magyarázkodtam én is.
-Tudja az történt hogy tanultunk órára és jött egy fekete csuklyás alak aki leütötte Kamit de nézze semmi baja-itt megállt a hadarással Delia majd megforgatta a fejemet.
-Aztán negyed óráig kómában voltam majd amit ki akartam venni könyvet eltűnt.-fejeztem be a hadarást.
-Értem. Ez esetben nem értesítjük a szüleiteket rossz magaviseletről ám a büntetés jár! Egy óra órák utáni bennmaradás.
Úgy gondoltam nem jó ötlet "jaaaj"-ozni meg "nemááár"-ozni mivel így is fel lettek volna hívva anyuék és ezt elengedte az igazgatónő szóvaaal...ja. Elindultunk a lépcsőn fölfelé a szobánkhoz Delia-val. Csak a tankönyvekért mentünk mivel következett a bájitaltanóra. Mrs.Rubens nagyon kedves pufók boszorkánynak tűnt amíg elő nem vette a vonalzóját és nem ütött rá a kezemre egy hatalmasat vele. Úgy voltam vele hogy egyszer belefér, és ha nem rontom el többet a bájitalt akkor nem kapok még egy "ütőst" ahogy Mrs.Rubens hívja. Óra után vissza mentem a szobába ezúttal Delia nélkül és bújni kezdtem a Tiltott varázslatok órán használandó könyvet majd elkezdtem benne keresni... hát... a kereső bűbájt. Akármennyire is fáj... meg akarom találni a könyvet!
-Itt van!-mondtam.
-Mi van itt?-kérdezte az időközben beért Delia.
-Ööööö... Semmi!-becsuktam a könyvet otthagyva az ujjamat ahol a bűbáj volt.
-Az a Tiltott varázslatok könyv? Mit kerestél benne?
-Öööö...
-Jaj már Kami! Olyan átlátszó! A keresésbűbájt keresed hogy megtaláld Gerald Gardner elveszett könyvét.
-Ennyire pocsék vagyok hazugságból?
-Háromcsillagos egyes.
-Figyelj! Megtaláltam a bűbájt oké?! Amúgy meg te is kellesz hozzá. Látod? "Két boszorkány egymással szembe ül és kezüket megfogva kántálni kezdik: Inspice et fac quod desiderat anima mea soror!" Látod? Gyere! Végezzük el ma éjfélkor!
-Miért pont éjfélkor?
-Mert akkor kell! Nézd! "Fogyóhold éj közepén".
-Felőlem...-mondta fáradtan.
A nap végén selyem pizsamába bújva megkezdtük a szertartást.

3.rész

-Aztán bejött az igazgató és elvitte Mr.Getchill-t az irodájába.
-Biztos kirúgja!-nyugtatgatott Delia.
-De aztán mondta hogy "Te kis Anlune... visszakapod ezt még!" mire célzott ezzel? Én nem vagyok Anlune!
-Nyugi! Mrs. Marguitte biztos ad rá magyarázatot ha megkérdezzük őt vacsoránál. Akkor van a legjobb kedve.
-Amikor vacsora van?
-Nem! Amikor eszik.
-Megbeszéltük.-mondtam.
-Ééééés most! Tereljük el a gondolataidat!
-Menjünk le a könyvtárba!
-Minek?
-Utána akarok nézni az Anlune-oknak!-mondtam. Nem voltam benne biztos hogy a legjobb ötlet hisz inkább az épület felkutatásával kéne eltöltenem maroknyi időmet ám akkor lehet hogy belefutok a dühös és bosszút forraló Mr.Getchillbe amit minden szándékomban áll elkerülni. Delia nem szólt semmit csak levezetett a föld alatti szintre ahol egy vasrácsos ajtóval találtam szembe magam. Delia lenyomta a nyikorgó vaskilincset és kinyitotta az ajtót ami olyan hangot adott ki mintha egy bálna és egy oroszlán keresztezéséből létrejött macska szülne.
-Hmmm... thecik amit hallok!-mondtam Delia-nak.
-Szokd meg! Ha sokat kutakodsz elég gyakran hallod majd.
Beléptünk az ajtón és vagy 30-40 fapolcot láttam egymás háta mögött ami biztos nem 10 méteresek voltak hanem 20. Mindegyik polc tele régi poros dohos könyvvel amik csak arra vártak hogy elolvassam őket.
-Üdv a Moon akadémia könyvtárában!-mondta Delia- Azt mondom neked siess! A Lune-okról szóló rész az elzárt, 40. polcsornál van valahol a 10. méternél. Mi a védőköved?
-Holdkő. Miért?
-Az jó lesz! én nem mehetek veled mert az én kövem ametyst de ha eljutsz a 40. sorhoz akkor lesz egy négyzet belevésve egy körrel. tedd a kör közepére a holdkövet és tartsd ott amíg ki nem nyílik az ajtó.
-Rendben.
Futni kezdtem először csak az ajtón befelé majd megnéztem a polcra írt számot: 20. Mellette jobbra 19 és 18. Balra kezdtem futni de úgy tűnt a sornak soha nem lesz vége. Ám akkor
-Ez a... 39. polc. Már nincs messze!
Ám a sor hosszabbnak bizonyult mint gondoltam de 10 perc futás után megtaláltam a 40-es sort. Ahogy Delia mondta  ott volt egy négyzet menne egy körrel. Mögötte a sor indaszerű vasrácson túl volt amin nem volt zár. A nyakamhoz kaptam hogy levegyem a kövem, de rájöttem hogy a szobámban hagytam. Amúgy sem hordom sokat mivel reggel elfelejtem felvenni de... pont ma???? Pont ma kellett fent hagynom? Na mindegy... megpróbálom, hátha a kő helyett az ujjam is megteszi. a kör közepére tettem az ujjamat és nagy ragyogás következtében eltűnt a rács. A lépteim közel egy méteresek így futás közben számoltam. A tizediknél láttam egy táblát: L. De logikusan gondolkodva ABC sorrendben voltak a könyvek az U pedig a végén volt. Gyorsan kellett átfutnom a címeket mivel nem maradt sok időm és lépteket is hallottam.
-Lu...lu...lun...lune!!! "Többet a Lune-okról és azok alfajairól"!-olvastam fel a címet. egy vaskos barna könyv volt lapjai pedig már hullámosak voltak ami azt jelenti hogy egyszer elázott a könyv. Megnéztem az íróját: Gerald Gardner a boszorkányság egyetlen befogadott emberi tagja. De ő az embereknek csak azokat a könyveit adhatta ki amelyiket az akkori boszorkányok megengedtek neki. Ez biztos az elveszett feljegyzéseiből készült. Már egyre közelebbről hallottam a lépteket amik biztosan nem Delia-tól származtak fogtam a könyvet és futottam ahogy csak tudtam ám már közel az ajtóhoz egy csuklyás alakkal találkoztam. Az arcát nem láttam de leütött és nyomban elájultam. Álmomban ő is ott volt. Én olyan 4-5 éves lehettem.
-Gyere kicsi Anlune! Hoztam cukorkát!-mondta.
-Nem kell a te hülye cukorkád te szaros tündér!- leköptem és mikor arcát kezdte törölgetni leesett a csuklyája. A tündéreknek omladozó testük van és ezálltal kevés varázserejük. Sok tündér vadászik Anlune-okra hogy a vérüket megíva erőre tegyenek szert. Ám a tündérek sosem vétik el a célpontot. Emlékszem aznap anyám rám adta a kövemet. Tehát igaz... Anlune vagyok. A távolból hallottam Delia hangját:
-Segítsééég! Kami! Figyelj! Fel kell kelned! Nem halhatsz meg!
-De! Azt kéne!-feleltem.
-Úristen!Ne ijessz így rám többet!
-Bocs! Pont nálam volt a könyv... Várjunk! Hol a könyv???
-Kit érdekel a kibaszott könyv?
-Csezd meg! Emlékszem hogy a könyv a kezemben volt! Aztán jött egy csuklyás tündér és leütött!
-Lehet hogy csak simán elájultál!
-Lehet de akkor hol a könyv?